A Juli végül is helyettünk szúr

A film címe, Márió, a varázsló, egyértelmű utalás Thomas Mann Mario és a varázsló című művére. Ám nekem még egy irodalmi hivatkozás is eszembe jutott, jelesül, amikor Flaubert amúgy irodalmi coming outosan kijelentette: „Bovaryné én vagyok.”

Ez pontos. Én nagyon szeretem a női szereplőket, a női témákat és a női filmeket. Rólam Mondták már rólam, hogy női filmeket készítek: ezt nemhogy nem szégyellem, hanem vállalom. Valamitől mindig is közelebb álltak hozzám a nők, jobban eligazodom az ő világukban. A forgatókönyvíró-társam, Halász Margit és a dramaturg, Radnai Annamária, valamint a női főszereplő, Nyakó Juli – kitűnő női társaság volt arra, hogy megformáljuk a főszereplő asszony a figurájának a történetét.

Nyakó Júlia több filmben nyújtott sikeres alakítást, de nem gondoltam volna, hogy ilyen fantasztikus lesz. Mitől bízott meg benne ennyire?

Azt tudtam, hogy a Júlia hihetetlen, filmvászonra született színész, nekem mindig is benne volt a látómezőmben, de majdnem az utolsók között csináltam vele próbafelvételt. Eredetileg ugyanis egy szeplős, vörösesszőke, enyhén molett figurát képzeltem el, aki már egy kicsit kihízta a szoknyáit… Juli pedig ennek épp az ellentéte, rendkívül jól tartja magát, sudár, gyönyörű. Kitűnő színészekkel csináltam próbafelvételt, színházban el tudtam volna képzelni mindegyiket, de filmen a Juliban találtam meg azt a kisugárzást, amitől hitelessé válhat a történet. Nem egyértelmű az alkotás végén, hogy megöli-e vagy sem képzelt szerelmének a tárgyát, a Franco Nero által játszott olasz cipőgyárost – de mindenesetre az ő szemében láttam meg azt az erőt, amitől elhiszem az indulatait. Az ő alakítása mindent visz. Remekül dolgoztunk együtt. Eleinte kissé furcsállta, hogy ráhagytam az ő megoldásait, de mondtam neki: igaz, hogy Bovaryné én vagyok, de most te játszod el. Hozzá illesztettük a többi arcot is a filmben. A másik férfi főszereplő kiválasztásához is számtalan próbafelvételt készítettünk profi színészekkel, végül Egyed Attila keseszőke-vöröses figurája mellett döntöttünk, mert ő illett a legjobban Julihoz.

Ön a forgatókönyv írásában is részt vett, ezért kérdem: mi az oka, hogy a női főszereplő így kifordul önmagából? Ebben a rendszerváltáskor játszódó filmben mindenekelőtt azt látjuk, hogy a nők sokkal alkalmazkodóbbak, jobban tudnak élni a változás lehetőségével. Örömmel mennek dolgozni a falujukba importált olasz cipőüzembe, örülnek a munkának, a keresetnek. Megnyílik előttük a világ. Aztán a női főszereplőt, aki a legtalpraesettebb közülük, egyszer csak elkapja az elvágyódás örvénye. A mediterrán típusú, Anna Magnanira vagy Irene Papasra emlékeztető nőalak rosszul kifestett, szalmasárga hajú őrült bábuvá válik, aki rátámad képzelt szerelme tárgyára.

Szerintem mindannyian ilyenek vagyunk valahol, de a nők különösen. Hogy mi az oka? A rendszerváltást megelőző a negyven év alatt mindannyian álmodoztunk arról, hogy mennyivel szebb a fű Nyugaton, mennyivel illatosabbak ott a férfiak, elképzeltük, milyen lehet abban a világban élni. Vera figurája, akit Nyakó Juli játszik, született tehetség, akiben van valami művészi hajlam és kreativitás. De a közeg, amelyben él, és amelyben mi is éltünk, nem engedte kiteljesedni, így szép lassan visszanyesődtek benne ezek a képességek. Ám amikor munkába tud állni, emberszámba veszik, nőként néznek rá, a munkában kiemelik, mert jó képességű – akkor egyszer csak előtörnek belőle az elfojtott, megbúvó tulajdonságok. Nem mindenki meri végigjárni az utat – a film női főszereplője igen. A Juli végülis helyettünk szúr. Ő járja végig helyettünk az utat. Igaz, kínos nézni sokszor, mert megőrül, mert a végletekig, a tettlegességig hajtja a szenvedély, de mégis azt mondom, hogy ő valamilyen módon bátor volt. Mert megtette, amit sokan nem az akkori Magyarországon: mi szépen beálltunk a sorba, és csináltuk azt, amit csináltunk, és ott tartunk, ahol tartunk.

Csaknem húsz éve rendezett utoljára nagyjátékfilmet, hosszú ideig csak dokumentumfilmet készített. Miért döntött most a fikció mellett?

Mert engem legjobban a szerelmi történet izgatott, ez a furcsa szerelem, de természetesen ezelőtt a történelmi kulissza előtt. Egyébként nekem meggyőződésem, hogy az elkövetkezendő évtized filmművészete arról fog szólni, hogy nemcsak a rendszerváltás előtti múltunkkal nem néztünk szembe, hanem a rendszerváltás időszakával sem. Dokumentumfilmek sora foglalkozik jól-rosszul ezzel az időszakkal, de játékfilm alig, és ha készült is, még nagyon korán, amikor még nem volt elég történelmi rálátás.