A fenyő lehullott díszei – Álmok álmodója
– Kedves Angéla! El sem tudom mondani, mennyire örülök, hogy végre vendégül láthatom szerény hajlékomban.
– Azért mondja csak bátran, kedves Győző!
– Tudja, most már talán bevallhatom, hogy évek óta bele vagyok esve magába. Végig attól féltem, hogy ez valami reménytelen szerelem, hiszen maga olyan gyönyörű, büszke és erős asszony, hogy arra nincsenek is szavak.
– Azért mondja csak bátran, kedves Győző!
– Őszintén szólva, ha néha itt-ott véletlenül találkoztunk, még köszönni is alig mertem magának, mert állandóan körülvették a férfiak. És mint tudjuk, nem akármilyen férfiak, hanem a világ leghatalmasabb emberei: olyanok, akiknek kérés nélkül is a lábai elé omlanak a nők. Egy szót se kell szólniuk, nem úgy, mint nekem, és még ők is folyton körüludvarolták magát.
– Azért mondja csak bátran, kedves Győző!
– Na, igen. Szóval leírhatatlanul boldog vagyok, hogy megannyi hívásom végül is nem talált süket fülekre, és most itt van, drága Angéla, a maga teljes testi és lelki valójában, hogy bokros teendői közepette és az egész világ magára nehezedő terhei alatt is meghallgasson engem.
– Azért mondja csak bátran, kedves Győző!
– Tudja, kedves Angéla, azt álmodtam, hogy maga nem más, mint Európa, éppen virágokat szed a tengerparton, én meg fehér bikává változom, és elrabolom. A többit már tudja.
– Azért mondja csak bátran, kedves Győző!
– Zeuszra mondom, azt álmodtam, hogy Európa az enyém lesz. Mit szól hozzá, kedves Angéla?
– Ne haragudjon, nem beszélek magyarul. Tolmácsot kérek. De azért mondja csak bátran, kedves Győző!
