A félszemű
A Coen fivérek rendre magukra próbálják az amerikai film minden valamirevaló műfaját: a komédiát, a krimit, a horrort, most a westernt. Általában nem sikertelenül.
Az idei jelmezes főpróba tán nem oly átütő, mint Fargo volt, vagy a Nem vénnek való vidék, de messze a tisztes fölött van ez is.
Vegyünk egy égig érő disznóságot (hogy elég széles körűen adjuk meg a játéktér dimenzióit): egy részeges, gyáva fickó megöl egy férfit, s elmenekül. (A rideg vadnyugaton vagyunk, a klasszikus időkben.) Az áldozat után marad egy rívó özvegy és három árva. Nem az a kimondottan bosszúra alkalmas brigád. Kivéve ebből a legnagyobbat, a 14 éves kislányt. Mert ő nem hagyja.
Már csak egy férfi kéne. Ám nincs. A lány bérel egyet. Kibérel egy fejvadászt, a részeges, félszemű békebírót. Akinek az igazságérzete nem a szívéből sarjad, hanem a zsebéből. Aztán végre elkezdenek dörögni a fegyverek.
De nincs itt sem fehér sombrerós igazságosztó, sem fekete kalapos bandita. Szakadt itt üldöző és üldözött, sárszín ruhás, hazudós, önző, kegyetlen, vacogó. Nyoma sincs a vadnyugat heroikus romantikájának. Hogy jól lőnek, az persze életfeltétel, hogy isznak és kemények, az is.
Hogy ez a lány nem idevaló – világos, mint a nap. S hogy ő a katalizátor, akit valami elemi tisztesség hajt, az is. Nemcsak a bosszúvágy fűti, hanem az igazságvágy is. Ami, lám, mindent megér.
Hajdani dicsőséges cowboyfilmek záróképén a hős ellovagolt a nap felé, új, győztes kalandok elé. A Coen testvérek filmjének modern iróniáját a szamárfüles függelék mutatja vegytisztán. E szerint: minden jótett elnyeri méltó büntetését, a regényeknek nincs folytatásuk, a romantika cirkuszba torkollik, az utókor nem ért semmit. Talán nem is ér semmit.
Címszerepben Jeff Bridges, Mattie Rossként Hailee Steinfeld, LaBeuf texasi lovas járőr Matt Damon, a tettes Tom Chaney alakítója Josh Brolin. Írta és rendezte Ethan és Joel Coen. A Brit Filmakadémia nyolc, az Oscar válogatói tíz kategóriadíjra jelölték.
