A faljáró

2011. július 5., 12:20

Követjük a várfalat – merthogy pontosan követhető, feltárt és dokumentált épületegyüttesről van szó, amelynek meglepően sok részlete látható ma is (bérházak udvarában, pincékben, itt-ott), és még több a belvárosi utalás, amely mellett a hétköznapi járókelő mit sem sejtve halad el nap mint nap – és miközben a középkori város történetével megismerkedünk, a tereket, utcákat járva képet kapunk a későbbi évszázadok történetéről is: ma is álló vagy rég eltűnt házak, épületek históriája elevenedik meg a könyv lapjain.

Ez a séta hosszabb és szerteágazóbb, mint a korábbi volt. (Megjegyzem, a valóságban is így van: mindkét helyszínen rendeznek ugyanis valóságos városnézést különféle szervezetek, s míg az Andrássy út két óra alatt végignézhető, a városfaltúrához sokszor egy fél nap sem elég, igaz, itt zárt területekre is be kell juttatni az érdeklődőket, ami nem mindig megy zökkenőmentesen.)

S minthogy a könyv terjedelme nem léphette túl a tervezett sorozat átlagos méretét, itt óhatatlanul rövidebbre kellett fogniuk mondanivalójukat a szerzőknek (Csontó Sándornak, Götz Eszternek, dr. Holló Szilvia Andreának és Zádor Juditnak). Persze, azért itt-ott jut hely történeteknek, anekdotáknak, legendáknak, titkoknak is, amitől ezek a kultúrtörténeti séták valóban többek lesznek a megszokott bedekkereknél.
Várjuk a folytatást!