A bizalom színháza

- Színész, rendező, emellett egy kis település polgármestere is. Miért akart színházigazgató lenni?

– Régóta izgat, hogyan lehet közös célokért összefogni embereket. Néhány éve telket vettem Magyarföldön, és beleszerettem ebbe az őrségi faluba. Először idegenként néztek rám, a Nemzeti Színházból jött „művész úrra”. Aztán befogadtak, majd polgármesternek választottak. Nemrég közös erővel, adakozásokból építettük fel a település ökumenikus fatemplomát. Persze egy község irányítása nem művészeti feladat, ám jó „előtanulmány” a vezetői ismeretek elsajátításához. De engem a színházban is mindig a csapatmunka érdekelt. Rendezni tíz éve kezdtem el Szolnokon, Schwajda György mellett. Úgy érzem: képes vagyok társulatot irányítani; integráló személyiségnek tartanak.

- Három évvel ezelőtt meg is pályázta a szolnoki teátrum igazgatását. Az önkormányzat és a szakmai zsűri is önt támogatta. Végül mégis visszalépett.

– Személyes konfliktusom támadt néhány kollégámmal. És a nyugodt munkához teljes bizalom szükséges. Rossz érzésekkel, sérelmekkel nem lehet alkotó légkört teremteni. Lelki önvédelemből léptem vissza. Utólag sem bántam meg. Egyébként Schwajda Györggyel közösen pályáztam akkor, ő lett volna a művészeti vezető. Gyuri volt a legmegértőbb: nem tett szemrehányást a döntésem miatt.

- Aztán 2008-ban Schwajdát kinevezték a kaposvári színház élére. Ám ő idén áprilisban váratlanul elhunyt. Azt beszélik: a halála előtt önt javasolta utódjául direktornak.

– Ezek csak találgatások. Az viszont igaz: Gyuri, amint Kaposvárra került, jelezte, hogy színészként, rendezőként is számít rám. Minden szakmai, vezetői tudását át akarta adni nekem. De amilyen pazarló az ember, úgy hittem: még sok időnk lesz együtt, ráér a közös munka. Mondogattam neki, jövök majd, csak kicsit később. Mert akkoriban fontos szerepeket kaptam a Nemzetiben. Utoljára karácsony környékén találkoztunk Gyurival. Említette, hogy orvosi vizsgálatokra jár, de semmi jele nem volt komoly bajnak. A betegsége nagyon gyors lefutású volt. Halála számomra súlyos veszteség: mesteremnek és barátomnak tekintettem őt. Amúgy hamarosan meghirdetjük a Schwajda György nevét viselő drámapályázatunkat.

- Mi az, ami fontos önnek a Schwajda-örökségből? Sokan az egykori szolnoki színházalapítót csodálták benne, de ő kezdeményezte a Nemzet Színésze kitüntetést is. Ugyanakkor az első Orbán-kormány idején, miniszteri biztosként, hatalmas botrányok közepette vezényelte le az új Nemzeti építését.

– Tudom, hogy személye megosztotta a szakmát, de én nagyon tiszteltem őt a színészcentrikussága miatt. Sok rendezővel és színigazgatóval dolgoztam már, ám színészként talán mellette éreztem leginkább biztonságban magamat. A próbáin rend volt, és nyugalom, katonás dresszúra nélkül is mindenki tette a dolgát. Soha nem volt arrogáns, lekezelő, elismerte a tehetséget. Élvezte, ha nem a direktort látják benne, s mernek vele vitatkozni. Megtanított arra: csakis egymás megbecsülésével tudunk egy irányba húzni.

- Az egyik kritika így összegezte Schwajda kaposvári ténykedését: „A színház művészi arculata meghatározhatatlan irányba fordult, egységes koncepció nincs. A jelentősen csökkentett létszámú társulat egysége elveszett.”

– Szerintem igazságtalan, hogy minden rosszért Schwajda Györgyöt akarták felelősségre vonni. A társulat szétesése már jóval korábban megkezdődött. Az elmúlt időszakban több igazgatócsere volt itt, ez érthetően felkorbácsolta az indulatokat, belső harcokat robbantott ki. Akadtak rendezők, akik sértettségükben azt nyilatkozták: elmennek innen. Én tiszteletben tartom az ő szándékukat is. Aki úgy érzi, hogy a jelenlegi kaposvári csapathoz már nincs köze, jobb, ha új helyen próbálja ki alkotóerejét.

- Ez most „elbocsátó szép üzenet” a régi művészeknek?

– Nem! De teljesen természetes, hogy ezen a pályán folyamatosan meg kell újulni, és ehhez új társulat, környezetváltozás is szükséges.

- A kaposvári színház igazgatói posztját most Keszég László is megpályázta. Korábban ő is sokat rendezett itt. A szakmai zsűri az ő koncepcióját is kitűnőnek ítélte. Felvetődött: Keszég legyen ön mellett a művészeti vezető, vagy visszahívhatná Mohácsi János egykori főrendezőt is.

– Néhány napja vagyok itt, és még sem Keszéggel, sem Mohácsival nem sikerült érdemben tárgyalnom. Idő kell ahhoz, hogy kiderüljön: egyáltalán tudunk-e együtt dolgozni. Nem szeretnék a sajtóban üzengetni nekik. De lesz lehetőségünk beszélgetni, hiszen mindketten rendezni fognak nálunk egy-egy darabot: az évadot még Schwajda készítette elő velük. Ez is jelzi, hogy Gyurinak esze ágában sem volt szétverni a társulatot, senkit nem üldözött el innen. Fontosnak tartom, hogy újra megjelenjenek nálunk azok a művészek, akik egykor Kaposvárt naggyá tették. Vendégszerepelni fog – például – Molnár Piroska, Spindler Béla, Koltai Róbert is.

- Számolt-e azzal: bármit tesz is majd, legendákkal fogják összehasonlítani?

– Állok elébe! Húsz évvel ezelőtt, kezdő színészként egy ideig magam is a társulat tagja voltam. Babarczy Lászlónak köszönhetően itt tanultam meg, mi is igazából a színházi próba. A „Kaposvár-jelenség” számomra elsősorban az intenzív művészi műhelymunkát jelenti. Ezt a munkamorált, szellemiséget szeretném továbbvinni. A jelenlegi erős társulathoz fiatalokat akarok hívni, akikből majd a jövő nagy művészeit nevelhetjük ki. Viszont abban nem hiszek, hogy a rendszerváltás előtti politizáló színházat folytatni kellene. Azokban az időkben a kaposvári színház közéleti fórum volt, itt ki lehetett mondani olyan dolgokat, amelyeket máshol nem. De manapság már bármiről nyíltan beszélhet a média: a színháznak nem feladata az aktuálpolitizálás.

- Ön többször hangoztatta: a jobboldalhoz kötődik. Színházigazgatóként ez mennyire fogja befolyásolni?

– Semennyire. Amúgy az efféle kérdések teljesen haszontalanok. Liberális és baloldali barátaim is vannak a szakmában és a civilek között is. Soha nem hagytam, hogy a politika megrontsa a kapcsolataimat. Tiszteletben tartom mások világnézetét, és elvárom, hogy ők is elfogadjanak engem. A tehetség nem politikafüggő, a színpadon nincs helye pártosodásnak.

- Mégis egyre mélyebb az ideológiai szakadék a színházi életben. Pár éve főleg a vidéki, jobboldali színi direktorokból megalakult a Magyar Teátrumi Társaság. Belép közéjük?

– Még nem tárgyaltunk. De a kialakult megosztottságot károsnak tartom. Túl kicsi a színházi szakma ahhoz, hogy két, egymással állandóan harcoló, torzsalkodó szakmai elitet eltartson. A politikai „kiválasztódás” óhatatlanul a szellemi színvonal kiüresedéséhez vezet. Olyan színházat szeretnék csinálni, ahol kizárólag a minőség számít.

- Esetleg Kaposvár lesz a híd az ellenséges színházi „frontvonalak” között?

– Biztos vagyok abban: a gyűlölködésbe már mindenki belefáradt. Engem szakmai és politikai konszenzussal neveztek ki ide. A mai kulturális közéletben ez szinte páratlan bizalmat jelent. Tisztában vagyok azzal, hogy ezért a felelősségem is óriási. De egyelőre csak annyit kérünk a közönségtől és a szakmától: ne ítélkezzenek előre felettünk.