Zsák és foltja

A Szabad Európa Rádió délszláv osztályának szerkesztőnője kérdezte meg tőlem a szerb–magyar miniszterelnöki tárgyalások napján: elképzelhető-e, hogy Szerbia is követi a magyar példát? Azaz: elindul-e az „orbánosodás” útján? Természetesen azt kellett válaszolnom, hogy más választása nincs is. Minden feltétel adott. Van egy erős vezető (Aleksandar Vučić), mögötte áll egy töretlenül népszerű párt (Szerb Haladó Párt), a keleti nyitás Szerbiában több évszázados valóság, a gazdaság romokban hever és a reformokat a kormány populista látszatcselekvéssel odázza el. Hab a tortán, hogy a legfelső vezető naponta „siránkozik” a közvélemény előtt: életére törnek, a hazai és külföldi ellenség mindenáron meg akarja akadályozni őt abban, hogy Szerbiát gyümölcsöző országgá varázsolja. Tegyük hozzá: a szerbek nagy része vevő erre a varázslatra.

Az Orbán–Vučić-találkozó nem volt eseménytelen: aláírtak néhány megállapodást, a magyar miniszterelnök elcsodálkozott, hogy a vonatút Budapest és Belgrád között 7-8 órás, a szerb miniszterelnök elismerte, hogy kikérte Orbán véleményét bel- és külpolitikai kérdésekről. És az sem titok, hogy sok szerbiai véleményformálónak tetszik a magyar miniszterelnök kekeckedése a Nyugattal. Nem kell elfelejteni, hogy a NATO alig másfél évtizede hetekig bombázta a szerbiai célpontokat. Másrészt nemrégen még a balközép Demokrata Párt gazdasági agytrösztje is látott rációt az orbáni gazdaságpolitikában.

Ahol még van mit tanulnia Vučićnak, az a média. Szerbiában ugyanis sokkal képlékenyebb a helyzet, mint Magyarországon, ahol azért egy kézen meg lehet számolni a kormánybefolyástól mentes médiumokat. A közmédiában a Milošević idején történt tömeges tisztogatások után már több mint két évtizede kisebb-nagyobb garnitúracserékkel megúszták a köztévék és közrádiók (Belgrád, Újvidék) a politikai változásokat. Viszont a magyarországi viszonyokhoz képest az ellenzéki és főleg az „áruló” újságírókra sokkal nagyobb veszélyek leselkednek. A legkirívóbb eset Slavko Ćuruvija laptulajdonos, szerkesztő meggyilkolása a saját lakása előtt, valamikor még a bombázások előestéjén. A mostani szerb miniszterelnök már többször is hangzatos ígéretet tett, hogy a tettesek rács mögé kerülnek. Ez nemrég meg is történt.

Kiderült, ami világos volt a kezdet kezdetén, hogy a szerb titkosszolgálat végzett a szerkesztővel, aki egykor baráti viszonyban volt Milošević ortodox kommunista nézeteiről ismert feleségével, de később rendszerkritikussá vált. Ez végzetes hibának bizonyult. Viszont továbbra sem tudni, hogy ki volt a megbízó. Mint ahogy a meggyilkolt kormányfő, Zoran Đinđić esetében is valószínűleg örök titok marad, hogy ki rendelte meg a likvidálását. A végrehajtók között egyébként itt is a titkosszolgálat emberei szerepeltek.

A laptulajdonos gyilkosának felderítését viszont az az Aleksandar Vučić sürgette, aki a bűntett idején tájékoztatási miniszter volt, és az akkori Európa talán legdrasztikusabb médiatörvényét jegyezte és fogadtatta el. Ennek alapján pedig üldözte az újságírókat. Csakhogy most éppen Európába (is) tart, ahol szívesen várja Orbán Viktor, és addig támogatja ebbéli törekvését Szerbiának, amíg ezt a szerb nép is így akarja. (Így tudósított az eseményről a vajdasági magyar sajtó).

Az unióban viszont eléggé rendszeridegen az újságírók gyilkolászása, ezért más módszerekhez kell nyúlni. A szerb válasz az idegesítő médiumokra nem a reklámadó, hanem az ellehetetlenítés egy másik módja. A Peščanik (Homokóra) nevű, igencsak rendszerkritikus véleményportál nemrég Angliában élő szerb tudósok elemzését közölte, amelyben tételesen bebizonyítják, hogy Vučić jobbkezének, Nebojša Stefanović belügyminiszternek a doktorija közönséges plágium. „Ismeretlen” hackerek azonnal lebénították a Peščanik oldalát. Mégpedig heteken keresztül, amíg az erre vonatkozó és a plágium tényét megerősítő cikkek jelentek meg az oldalon.

Maga a miniszterelnök is nyilatkozott az ügyben, és arra hivatkozva, hogy jelesre diplomázott jogból, azt mondta, hogy szerinte szó sem lehetett plágiumról. Időközben kiderült, hogy ezen a gyorstalpaló magánegyetemen (Megatrend) nemcsak a belügyminiszter volt jeles nebuló, hanem a kormányzó haladók több másik vezetője is. A legrosszabbul a Megatrend rektora járt, akivel a balhét elvitették. Kiderült, hogy az ő állítólag Londonban szerzett doktorija sem tiszta, az általa megnevezett angol mentor nem is nagyon hallott róla. Nem csoda hát, hogy azóta is ettől hangos a szerb online média: „Szenzációs hétvégi akció a belgrádi Megatrend magánegyetemen: diploma 299 999 dinárért, doktori cím mindössze 499 999 dinárért! Csak a készlet erejéig!”

A jelenlegi jobboldali, egykor radikálisan nacionalista kurzus Szerbiában elsősorban azt szeretné bebizonyítani, hogy a szerb nép a történelem során mindig is áldozat volt. Gábriel arkangyal szerb hangja Gavrilo Princip, aki hős volt, és nem terrorista, ahogy azt – főleg Nyugaton – félremagyarázzák. Az első Jugoszláviában Principnek még nem volt nagy ázsiója, mert anarchista és baloldali volt, ezért a diktatórikus monarchia nem nagyon tudott mit kezdeni vele. Titóék viszont pont a baloldalisága miatt szerették, és azért is, mert szerintük szerb volt ugyan, de nem a Nagy-Szerbia képe lebegett a szeme előtt, amikor Szarajevóban Ferenc Ferdinándra és nejére lőtt, hanem a délszláv népek új közös otthona. A mostani hangadók viszont évtizedekig a csetnik ideológia élharcosai és hirdetői voltak, tehát a titóizmus és a kommunizmus esküdt ellenségei. Ezért kellett Principnek holtában ismét köpönyeget forgatnia: most már színtiszta szerb hazafi, akinek nemzete boldogulása lebegett a szeme előtt. Ennek a történelmi tündérmesének rendezője nem más, mint a pravoszlávvá avanzsált egykori szarajevói filmdirektor, Emir/Nemanja Kusturica.

A valóság az, hogy történelemszépítéssel, a rakoncátlan média megzabolázásával nem lehet új munkahelyeket teremteni. Más lapra tartozik, hogy szavazatokat igen. A Vučić-kormánynak olyan lépéseket kellene megtennie, amelyektől még ilyen nagy támogatottság mellett is irtózik. Csökkentenie kellene mintegy 800 ezer közszolga fizetését, a több mint 1,7 millió nyugdíjas járulékát, és likvidálni 161 állami tulajdonú vállalatot (ez mínusz százezer munkahely). Összesen több mint 2,5 millió ember megélhetéséről van szó. Mindemellett a kormány leváltott néhány rendőrkapitányt és a drogbárókat kikiáltotta közellenségeknek. Az ellenőrzése alatt álló bulvársajtó pedig ezzel szórakoztatja a nemzetet.

Vučić meg továbbra is azzal fenyeget, hogy most azonnal megváltoztatja Szerbiát. Az egyik neves gazdasági újságíró magasugróhoz hasonlította az első számú szerb vezetőt: állandóan bemelegít, buzdításra szólítja fel a közönségét, a markába köp, igazgatja a felszerelését, el-elindul a léc felé, de ugrani sehogyan sem akarózik neki.