Visszatért a szamárköhögés, Belgrádban kitört a járvány

Szamárköhögés-járvány sújtja Belgrádot, de a betegség Szerbia-szerte terjed, 2023. december 31-ig 909 esetet jegyeztek fel – közölte a belgrádi NIN hetilap pénteken.

2024. január 5., 16:59

Szerző:

A legtöbb megbetegedést a szerb fővárosban, valamint a nyugat-bácskai régióban regisztrálták. Belgrádban a betegek száma meghaladta a négyszázat, korábbi években ilyen sok esetet nem vettek nyilvántartásba, az utóbbi évtizedekben a legtöbben, 29-en 2018-ban betegedtek meg a hivatalos adatok szerint. 2022-ben például egyetlen esetet sem regisztráltak. 

A NIN-nek nyilatkozó szakemberek szerint a helyzet aggodalomra ad okot, a betegség ugyanis szinte már eltűnt, létezik ellene védőoltás is, ám a szülők egyre gyakrabban utasítják el, hogy gyermekük védőoltást kapjon. Snezana Rsovac tüdőgyógyász felhívta a figyelmet arra, hogy a betegség különösen veszélyes az újszülöttekre, minél idősebb ugyanis egy gyerek, annál kevésbé valószínű, hogy súlyos állapotba kerül. 

A tünetekkel kapcsolatban a szakember közölte, hőemelkedés, orrfolyás és torokfájás is jelentkezhet, a legjellemzőbb tünet azonban az egyre erősödő, nem múló köhögés. Hozzátette: minél hamarabb születik diagnózis, annál hamarabb tudják megkezdeni az antibiotikumos kezelést. 

Nemcsak Szerbiában, de Horvátországban és Montenegróban is folyamatosan nő a betegek száma.

(Kiemelt képünk: Szamárköhögés (Bordetella pertussis) baktérium a légutakban. Az emberi légcsőhám számítógépes illusztrációja a Bordetella pertussis pálcika alakú baktériummal (piros). A B. pertussis a szamárköhögés kórokozója, egy légúti fertőzés, amelyet belégzési hörgéssel végződő köhögési rohamok jellemeznek. Kép: KATERYNA KON / KKO / Science Photo Library / AFP)

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).