Varázslatos kötőtűk
A siker titkait boncolgató kézikönyvek egyik első tanácsa többnyire az, hogy az ember gondolkodjon el azon, mi a hobbija, mit szeret igazán, szenvedélyesen csinálni, és aztán a hobbiját fordítsa kereső tevékenységgé. Az állásukból elbocsájtott, vagy munkát találni régóta képtelen embereket ez a tanács általában nem vigasztalja, mert úgy érzik, ilyen happy end csak a mesékben létezik. Pedig éppen ez történt Beryl Brewis-szal, akit hobbija, a kötögetés a konyhaasztal mellől egyenesen a legdivatosabb brit boltok kirakataiba repített, méghozzá mindezt úgy, hogy nemcsak saját magát „mentette meg”, de jó néhány embernek munkát is tudott adni.
Beryl története egyszerre szomorú és reményt keltő. A 39 éves nő ma egyedül neveli két fiát, a 14 éves Archie-t és a 16 éves Jack-et. Élete nagy szerelmét, a férjét ugyanis tavaly – mindössze 45 éves korában – egyik pillanatról a másikra elvitte egy szívroham. Beryl egyedül maradt a két gyerekkel, és az első hónapokban azt sem tudta, hogyan élje túl a veszteséget.
„David erős, egészséges ember volt, egy szelíd óriás, borzasztó csapás volt, hogy elvesztettem. A gyász teljesen maga alá temetett. Az első napokra és hetekre nem nagyon emlékszem, csak arra, hogy folyton sírtam, és arra, hogy a barátaim egy percre sem hagytak egyedül.”
Ebben a helyzetben a munkahelyét is ott kellett hagynia – egy iparművészeti főiskolán tanított formatervezést.
Legalább hat hónap telt el, mire kicsit magához tért. Akkor elhatározta, hogy köszönetképpen barátai támogatásáért és segítségéért, mindegyiknek köt egy sálat. A divat iránt mindig is érdeklődő Beryl sálai addigra a helybéliek körében már ismertek és népszerűek voltak, mert a helyi ajándékboltban jó néhány darabot már eladott belőlük. Miközben a köszönet-sálak készültek, Beryl szomszédja, egy nyugdíjas hölgy is felajánlotta segítségét. Így támadt az az ötlete, hogy a környékbeli nagymamák bevonásával ebből alkalmi ajándéknál több is lehetne.
Szerencséjére éppen ekkor látta meg a tv-műsor hirdetését is, és sikerült bekerülnie a BBC High Street Dreams című műsorába, amelyben tapasztalt üzletemberek segítik tanácsaikkal a jó ötletekkel jelentkező „újonc” vállalkozókat, és amelyben a szerencsés kiválasztottak megtanulhatták azt, hogyan kell egy terméket megtervezni, legyártani és reklámozni, egy ötletet a kezdeti elképzeléstől a megvalósulásig végigvinni. „Ez az, gyerünk, próbáljuk ki” – emlékszik vissza, mit érzett, amikor belevágott. „Igaz, mint sok alkotó ember, én is nagyon bizonytalan voltam, ér-e a munkám ennyit, elég jó-e, amit kitaláltam, de aztán arra gondoltam: ha nem próbálom meg, sosem fogom megtudni”.
Az elszánt özvegy története a műsor kőszívű stábjának is könnyeket csalt a szemébe, és maga Beryl is sokat sírt, mert a felvételek készítésének hónapjai sok és kemény munkát jelentettek, de mindez megérte, mert a gyönyörű, kézzel kötött sálak megtetszettek az egyik legnagyobb brit divatáru-üzlethálózat vezetőinek, és több száz darabot rendeltek Beryl csodálatos, különleges sálaiból, amelyek remekül beleillenek a mostani őszi divat irányzataiba. Amióta Beryl megkapta tőlük a rendelést az első kétszáz darabra, gyakorlatilag megállás nélkül dolgozik. A gyapjú kiválasztásától a csomagolás megtervezéséig rengeteg a teendő. És persze segítőket is kellett toboroznia.
A kötőtűket félelmetesen csattogtató csapat legfiatalabb tagja 25 éves, a legidősebb 80, a zömük már rég nyugdíjas. A csapat tagjai, akiket Beryl csak nagyihadseregnek hív, akár otthon is készíthetik a sálat, de ha kedvük van, akkor bejönnek Beryl stúdiójába, ahol egy csésze tea és házi készítésű keksz mellett, a kandallónál ülve, kellemes hangulatban köthetnek, és ahová sokuk szerint már csak a jó társaság miatt is érdemes bejárni. Sokan közülünk özvegyek vagy magukra maradtak, nekik nemcsak a pénz miatt életmentő ez a munka. És ha már a pénzről van szó, Beryl tudja, hogy sálai drága luxustermékeknek számítanak, de nem bánja. Egyrészt tisztességesen meg akarja fizetni munkatársait, másrészt szerinte ideje szakítani azzal a tendenciával, hogy mások kizsákmányolásával olcsó, rossz minőségű termékek készülnek, melyeket aztán senki sem becsül meg. A nagyihadsereg által kötött sálak egyedi, számozott darabok, mindegyikről tudni, kinek a keze alól kerültek ki. „Lehet, hogy ez romantikus dolog, és az üzletben nincs helye romantikának, de azt hiszem, jó érzés tudni, hogy valaki szeretettel készítette ezeket a darabokat.”
De Beryl arra is gondolt, ha valakinek nincs pénze megvenni, ő szívesen megtanítja, hogy kell egy ilyet elkészíteni, ezért a stúdiójában kötőiskolát is indított. Sőt, olyan tanfolyamokat is hirdettek, ahol azokat az apró trükköket tanítják meg, melyekkel sokat lehet spórolni. Például hogy kell egy cipzárt kicserélni vagy egy lyukat bestoppolni. „Valaha ezeket a fogásokat az anyák tanították meg lányaiknak, de ma mintha már senki sem ismerné őket” – mondja. Pedig egy válság idején, a nehezebb gazdasági helyzetben mindez sokaknak hasznos lehet.
Berylnek mindenesetre ma már nem kell aggódnia, miből fogja kifizetni a számlákat, és nagyon örül annak, hogy stúdiója legalább harminc ember életének adott új értelmet, anyagi segítséget és azt az érzést, hogy szükség van rájuk. És ez még a sálaknál is többet ér.
