Ismét felvonultak a román nacionalisták az úzvölgyi katonatemetőhöz

Az úzvölgyi katonatemetőben önkényesen létrehozott román parcella megvédésére szövetkeztek vasárnap a temetőbe felvonuló román nacionalista szervezetek – közölte a Székelyhon napilap.

2022. október 24., 15:42

Szerző:

A román hadsereg napja (október 25.) alkalmából szervezett felvonulást ezúttal két nappal korábban, vasárnap tartották a román nacionalista szervezetek, és szimpatizánsaik. 150 fakereszttel vonultak fel azoknak a román katonáknak az emlékére, akikről úgy tartják, hogy az úzvölgyi katonatemetőben vannak eltemetve.

Amint a Székelyhon közölte: a vasárnapi rendezvény a megszokott forgatókönyv szerint zajlott. Ezúttal is felolvasták azoknak a román katonáknak a neveit, akik – állításuk szerint – az úzvölgyi temetőben nyugszanak, a tömeg pedig minden névre „Jelen!” felkiáltással felelt.

Idén a darmanesti polgármesteri hivatal mellett főszervezői feladatot vállalt a Nép Útja (Calea Neamului) nacionalista egyesület és a Szabadság állapota (Starea de libertate) nevű civil mozgalom. Utóbbiak azzal igyekeztek résztvevőket toborozni, hogy közölték: az emlékmű és a betonkeresztek megvédésére megalakul a „keresztek testvérisége a román hadsereg úzvölgyi harcokban elesett hőseiért.”

A keresztek védelmezői

A temetőben mondott beszédében Mihai Tirnoveanu azt tartotta a keresztek szövetsége „szent céljának,” hogy a végsőkig védelmezze a kereszteket, amelyeket Darmanesti polgármesteri hivatala a román hadsereg hőseinek állított a temetőben.

Hangsúlyozta: a szövetség nem vesz figyelembe semmilyen bírósági döntést. Csakis a román hősök vérét és csontjait tartja számon, akik itt estek el, függetlenül attól, hogy milyen döntéseket hoznak a bíróságok, vagy kihez tartozik a temető.

Az eseményen Constantin Toma, Darmanesti polgármestere Vasile Florea tábornoknak, és Ioan Procopie 102 éves háborús veterán tábornoknak adta át az idei „Úzvölgye fiai” kitüntetést.

A kora estébe nyúló megemlékezés végén a szervezők emlékeztették a román külügyminisztériumot és Klaus Iohannis államelnököt, hogy ha a románok számára kedvezőtlen bírósági döntés születik a temető román parcellájának ügyében, akkor „életük árán is megvédik a sírkertet” – idézte a Székelyhon a temetőben elhangzott kijelentést.

A Darmanesti önkormányzata román parcellát jelölt ki a temetőben

Darmanesti önkormányzata 2019 márciusában saját közvagyonává nyilvánította az úzvölgyi katonatemetőt, és áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő, a székelyföldi Csíkszentmártonhoz tartozó, elnéptelenedett Úzvölgye település sírkertjében. Korábban a temetőt magyar katonatemetőként tartotta számon a magyar közösség, és Csíkszentmárton község gondozta.

2019. június 6-án többezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni azt.

Román hatóság: az a 149 román katona nem az a 149 román katona

Egy héttel az erőszakos cselekmények után az illetékes román hatóság tisztázta, hogy nem az úzvölgyi katonatemetőben nyugszik az a 149 román katona, akinek a névsorolvasása is részét képezte a temető erőszakos elfoglalása utáni ceremóniának. A temetőfoglalók közül többen az ellenzékben politizáló, rendszerellenes Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) színeiben nyertek parlamenti képviselői mandátumot.

A temetőfoglalás ügyében számtalan per indult, amelyek egy része még folyamatban van. Az eddigi ítéletek a román parcella létrehozásának a törvénytelenségét hangoztató székelyföldi fél álláspontját erősítették meg.

(Kiemelt képünk: Az Úz-völgyi katonatemető központi, kőtömbös-kopjafás emlékműve 2020. augusztus 26-án. Az 1944. augusztus 26-i szovjet támadás évfordulóján székelyföldi és magyarországi zarándokok részvételével ökumenikus istentiszteletet és megemlékezést tartottak.
Fotó: MTI/Kátai Edit)