Prigozsin az ukrán ellentámadásról: óvatosan és nyugodtan haladnak előre

Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezére értékelte az ukrán ellentámadást. 

2023. június 14., 11:22

Szerző:

A harcok jelenlegi állásáról beszélt Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport vezére, a moszkvai katonai vezetés leghangosabb hazai kritikusa. Az összehívott találkozón elmondta, hogy szerinte az ukránok „kompetensen” építik az ellentámadásukat Zaporizzsja megyében, ahol már több mint 100 négyzetkilométernyi területet foglaltak vissza. „A számításaim szerint még többet” – tette hozzá a zsoldossereg vezetője.

„Óvatosan és nyugodtan haladnak előre” – állapította meg Prigozsin, hozzátéve, hogy elvesztettek ugyan néhány Bradley gyalogsági harcjárművet és Leopard 2-es tankot, de ezek szerint normális harctéri veszteségeknek számítanak.

„Ezt nem azért mondom, hogy támogassam őket, hanem hogy józanul értékeljünk” – szögezte le a Wagner-vezér, aki szerint korai lenne ünnepelni, ehelyett mozgósításra és összetartásra van szükség.

Értsük meg, hogy addig nem állnak meg, amíg le nem győzik őket, vagy valamilyen pozitív eredményt sikerül elérniük” – foglalta össze Prigozsin.

(Kiemelt képünk forrása Twitter)