Lefoglaltatna a törökökkel egy orosz hajót Ukrajna
Kijev szerint a Zsibek Zsoli az ő gabonájukat viszi éppen arra.
Az épp a török parotknál hajózó, orosz Zsibek Zsoli teherszállító hajó lefoglalására kéri Ukrajna kormányzata Törökországot, írja a Népszava. Az ukránok állítása szerint a hajó az oroszok által megszállt ukrán területekről felrakodott gabonát viszi épp az országba, és úgy gondolják, az lényegében lopott áru.
Moszkva tagadja, hogy a hajó rakterében lopott ukrajnai gabona lenne, de a BBC végigkövette annak útját, és rájött valóban a megszállt déli kikötővárosban, Bergyanszkban rakodták meg, most pedig az anatóliai Karasu kikötője felé tart. Sőt, a gabona szállítását maga az orosz megszállók által kinevezett helyi helytartó Jevhen Balickij jelentette be Telegram-csatornáján.
Itt közölte, 7000 tonna gabonát küldenek az oroszok „baráti országoknak”. Balickij azonban később az üzenetet törölte.
A hajó indulásáról több Kreml-közeli forrás is beszámolt, fotókkal, ezekről a BBC műholdas felvételek alapján megállapította, valóban Bergyanszkban készültek, a kikötőben. Elég nagy a valószínűsége tehát, hogy most tényleg ukrajnai gabona érkezett Törökországba, de az oroszok hajóján.
A Zsibek Zsoli bejegyzett tulajdonosa, a kazahsztáni székhelyű KTZ Express nevű cég a Reuters hírügynökséggel közölte, hogy a hajót egy orosz cég bérli. A cég közölte továbbá, hogy egyeztet az érintett felekkel, és tartja magát a szankciókhoz és korlátozásokhoz.
(Kiemelt kép: Illusztráció. STR / NurPhoto / NurPhoto via AFP)