Ukrajna összes hő- és vízerőműve megrongálódott az orosz rakétatámadásokban

Az orosz erők masszív rakétatámadásai következtében megrongálódott Ukrajna összes hő- és vízerőműve – írta Denisz Smihal ukrán miniszterelnök vasárnap a Facebookon.

2022. december 11., 18:40

Szerző:

„Jelentős áramhiány keletkezett Ukrajna energiarendszerében. Az ország ellen végrehajtott nyolc orosz rakétatámadási hullám következtében az összes hő- és vízerőmű megsérült, a nagyfeszültségű hálózati létesítmények 40 százaléka különböző mértékben megrongálódott. Mindannyiunknak a tudatában kell lennünk, hogy ezt a telet jelentős villamosenergia-fogyasztási korlátozásokkal fogjuk átvészelni” – hangsúlyozta a kormányfő.

Közölte egyúttal azt is, hogy a múlt héten száz millió hrivnyát, azaz mintegy 1,08 milliárd forintot különített el a kormány a Poltava megyei Kremencsuk város hőellátó rendszerének helyreállítására. További 50 millió hrivnyát – 543 millió forintot – pedig az északkeleti Szumi megyének adtak a lerombolt infrastruktúra rendbehozatalára. Hozzátette, hogy a kormány összességében már több mint 5 milliárd hrivnyát, azaz 54 milliárd forintot utalt ki a régióknak helyreállításra.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolt még arról is, hogy az Ukrenerho áramszolgáltató társaság több mint 400 millió eurót kap a hálózati infrastruktúra helyreállításához szükséges létfontosságú berendezések beszerzésére. A forrásbevonás annak köszönhetően vált lehetővé, hogy a kormány 300 millió eurós EBRD-hitelre állami garanciát vállalt, amelyet a holland kormánytól kapott támogatás egészít ki – írta a vállalat vasárnapi sajtóközleményében.

(Kiemelt képünk illusztráció. Ukrán tűzoltók tüzet oltanakaz orosz hadsereg ágyúzása után az ukrajnai Bakhmutban 2022. december 11-én. Fotó: Diego Herrera Carcedo / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)