A saját verandáján lőtték fejbe egy ukrán város polgármesterét

Nyomoz a rendőrség. 

2021. augusztus 15., 19:22

Szerző:

Lőtt sebbel a fején, a házában holtan találták a kelet-ukrajnai Krivij Rih város polgármesterét.  A helyi televízió értesülése szerint Kosztyantin Pavlov holttestére a Krivij Rih melletti Vilne faluban lévő lakása verandájának küszöbén talált rá egy ismerőse. A férfi holtteste mellett lőfegyvert találtak a rendőrök. Hanna Sztarcsevszka, a Dnyipropetrovszk megyei rendőrség szóvivője közölte, hogy eljárást indítottak szándékos emberölés miatt. Még tart a helyszínelés, a rendfenntartók átvizsgálják a házat és tanúk után kutatnak – írta az MTI.

Pavlov párttársa, Vadim Rabinovics a Moszkva-barát Ellenzéki Platform - Életért párt parlamenti képviselője a Facebookon fotókat is közölt, amelyeken vértócsa és egy gépkarabély látható a holttest mellett. Artem Marcsevszkij, Pavlov egy másik párttársa írta azt a Facebookon, hogy lőtt seb volt a politikus fején. Az Ellenzéki Platformnál kizárják, hogy öngyilkosságot követett volna el, szerintük meggyilkolták.

Az UNIAN hírügynökség emlékezetetett arra, hogy Pavlov 2020 decemberében lett Krivij Rih polgármestere, az Ellenzéki Platform - Életért párt jelöltjeként nyerte meg a választást. A második fordulóban a Volodimir Zelenszkij elnök mögött álló Nép Szolgája párt jelöltjét győzte le. Rabinovics szavai szerint Pavlov halálával most a Nép Szolgája párthoz tartozó Olekszandr Kotljar veszi át a polgármesteri teendőket

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegram üzenetküldő portálon azt írta, hogy személyes ellenőrzése alatt fogja tartani ezt az ügyet, és ragaszkodik ahhoz, hogy a bűnüldöző szervek rendszeres jelentést tegyenek a nyilvánosság előtt a nyomozás állásáról. Az államfő részvétét fejezte ki Pavlov családjának és barátainak.

 

(Kiemelt képünk illusztráció, Sergei SUPINSKY / AFP)