Egyvalamit már elért Putyin: Ukrajna biztosan EU-tagjelölt lesz

Az Európai Unió tagországai egybehangzóan támogatják az uniós tagságra jelentkezett három ország, Ukrajna, Moldova és a Georgia csatlakozási dossziéinak előmozdítását, különösen a háború sújtotta Ukrajna uniós tagjelölt státusának megadását – közölte Clément Beaune, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét június 31-ig betöltő Franciaország európai ügyekért felelős külügyi államtitkára Luxembourgban kedden.

2022. június 21., 20:02

Szerző:

Beaune, az uniós tagállamok általános ügyekért felelős minisztereinek tanácskozását lezáró sajtótájékoztatóján azt mondta, a tanácsülésen „teljes konszenzus alakult ki a történelmi lépés megtételét, Ukrajna tagjelölti státusának megadását illetően”.

A kérdés most az állam-, illetve kormányfők elé kerül, a tagállamok vezetői a hét második felében tartandó csúcstalálkozójukon várhatóan hivatalosan is jóváhagyják a vonatkozó ajánlásokat - mondta.

„Azért dolgoztunk, hogy az európai egység ismét megnyilvánulhasson. Azért, hogy ezen a hétvégén egy fontos, pozitív, talán történelmi pillanatot éljünk át” 

– fogalmazott.

A külügyi államtitkár ugyanakkor emlékeztetett: a tagjelölti státus megadása nem jelent azonnali csatlakozást. A tagjelölti státus megadása a csatlakozási folyamat kezdetét jelenti. A folyamat hosszú és megerőltető lesz, de mindvégig fenn kell tartani az európai perspektíváért folyatott küzdelem lendületét, az európai lángot - mondta a francia miniszter.

Vszevolod Csencov, Ukrajna Európai Unió mellé rendelt nagykövete a tanácskozást követően úgy nyilatkozott, „úgy tűnik, gördülékeny, vagy legalábbis a vártnál gördülékenyebb megbeszélés várható a jelöltséggel kapcsolatban”. Szavai szerint Ukrajna nem számít nehézségekre a csütörtökön kezdődő EU-csúcson, ahol a tagállami vezetők egyebek mellett megvitatják az Európai Bizottság pénteki ajánlását Ukrajna és Moldova tagjelölti státusának megadásáról.

(Kiemelt képünk: Csernyihiv, 2022. április 7. Szakadozott ukrán zászlók lobognak a szélben az északkelet-ukrajnai Csernyihivben 2022. április 7-én. Fotó: MTI/EPA)