Újbarna alternatíva – A német szélsőjobb esélyei
Sebastian Wippel, az AfD görlitzi főpolgármester-jelöltje, tartalékos tiszt és rendőrségi főfelügyelő a választás első fordulójában az élen végzett. A másodikban úgy maradt alul néhány ezer szavazattal, hogy a Kereszténydemokrata Párt, a CDU jelöltjét, a Romániából odatelepült Octavian Ursut támogatták a Zöldek és a Balpárt is. Wippelnek viszont a jelek szerint jó esélye van, hogy a szeptemberi tartományi választáson nem mást győz le a görlitzi választókerületben, mint Szászország miniszterelnökét, a CDU-s Michael Kretschmert.
Nem kisebb figyelem irányul Németországban Walter Lübcke tragédiájára. Kassel Államigazgatási Hivatalának vezetőjét otthonának erkélyén lőtte agyon a merénylő. A hatóságok eleve a neonácik között keresték a gyilkost, mert Lübckét már korábban életveszélyesen megfenyegették. Az ok, hogy a CDU-tag vezető kormányhivatalnok 2015-ben kijelentette, hogy Németország humanista, demokratikus államként befogad menekülteket, és akinek ez nem tetszik, el is mehet az országból. Brutális „kivégzése” után hasonlóan ijesztő volt a szélsőjobbról érkező visszhang a közösségi portálokon, ahol továbbra is gyalázták a halottat. Talán ezért is vonta magához szokatlan módon a főállamügyész a nyomozást. DNS-minta alapján jelenleg őrizetben van egy, a neonáci alvilághoz tartozó, többszörösen büntetett férfi.
A két történet valahol összeér. Az alig hat éve alakult Alternatíva Németországért immár országának második legnagyobb ellenzéki pártja, jó hatmilliós szavazótáborral. A jobboldali, konzervatív-liberális értelmiségiek EU- és euróellenes pártocskája kezdetben öt százalék alatt volt. Majd jött 2015 ősze, amikor a menekültáradat láttán Angela Merkel kancellár úgy érezte, hogy országának a múltja miatt is erkölcsi kötelessége befogadni a rászorulókat. Döntésének egyik következménye, hogy Alexander Gauland, az AfD társelnöke néhány évvel később már nyilvánosan arról beszélhetett, hogy a második világháború, a holokauszt „csak légypiszok a német történelemben”, és újra büszkék lehetnek a Wehrmachtra. Társa, Björn Höcke pedig felpanaszolta, hogy hazája az egyetlen a világon, amely „a szégyen szobrát állította fel fővárosában”. Mármint a berlini holokauszt-emlékművet.
Sebastian WippelE párt 2017-ben 12,6 százalékot kapott, és 92 embere került be a Bundestagba. Frakciója van mind a 16 tartományi gyűlésben. A CDU-tól, a Keresztényszociális Uniótól, vagyis a CSU-tól csakúgy, mint a Szociáldemokrata Párttól, az SPD-től és a Balpárttól is százezerszámra vett el szavazatokat, s szerzett hozzá még másfél milliót korábban nem szavazóktól. A tömeges bevándorlás miatt elégedetlenek táborában vannak Vlagyimir Putyin orosz elnök rajongói, antiszemiták, „népi”, németül völkisch, és liberális konzervatívok, iszlámgyűlölők és a klímaváltozást tagadók. És virtigli neonácik is, persze. A sikeres, populista proteszt gyűjtőpárt élén képzett értelmiségiek állnak, a közösségi médiát remekül használó szakemberek segítik őket. Jelentős bázisuk van a gazdaságilag elmaradott keleti területeken, de a rendőrségnél és a hadseregben is. Jóval több férfi, mint nő szavaz rájuk, különösen népszerűek a legfiatalabb és a legidősebb szavazók körében.
Magyar ember nem kevés ismerős követelést talál programjukban. Ellenzik az „Európai Egyesült Államokat”. Ha radikális reformjaikat az EU-ban nem tudnák érvényre juttatni, szerintük Németországnak ki kellene lépnie az unióból. Európai hadseregre nincs szükség, viszont ismét be kell vezetni az országban a kötelező katonai szolgálatot. Az „eurókísérletnek” véget kell vetni, a közös pénz ügyében népszavazást kell kiírni, akárcsak, svájci példára, minden fontos kérdésben. Szakképzettek bevándorlása lehetséges ugyan, de azt, aki nem alkalmazkodik a szigorú követelményekhez, gyorsan ki is tennék. Leszállítanák a büntethetőség határát 12 éves korra, leállítanák a genderkutatásokat. Az AfD tagadja a klímaváltozást, ezért véget vetne az autósok „zaklatásának”. Azaz eltörölnék a sebességhatárokat, nemkülönben a szennyező dízelautók forgalmára vonatkozó korlátozásokat. Éppen az a párt, amelynek rengeteg szavazója megélt negyven év szovjet megszállást az NDK-ban, Amerika mellett partnerének tekinti Oroszországot, és síkra száll a nyugati szankciók feloldásáért.
A frakció sok közismert neonáci figurát szerződtetett munkatársaként, míg a többdiplomás pártvezetők olyan hangnemben támadnak politikai ellenfeleikre, amely ismeretlen volt a háború utáni német politikai kultúrában. Merkelt például diktátornak bélyegezték, akit „le kell vadászni”. Annál örvendetesebb, hogy a Bundestag többi, jó hatszáz képviselője egyértelműen elutasítja a szélsőjobb hangnemét és követeléseit. Az AfD mindmáig nem kapta meg a képviselőház egyik alelnöki tisztét, jóllehet az a házirend szerint minden parlamenti pártnak jár. A többség, s ez példa nélkül áll, sorra leszavazta e párt jelöltjeit.
Alkalmasint joggal, hiszen viharokat kavarnak az AfD pénzügyi botrányai is. Kiderült, hogy 2016-tól Svájcból nagy összegek érkeztek választási kampányaikra, amit tilt a törvény. Amikor azután németek listáját nyújtották be adományozókként, azokról kiderült, hogy strómanok. Így 400 000 eurós bírságot kell fizetniük, de mindjárt kerek egymilliót tettek félre, tartva a további leleplezésektől. Nagy svájci pénzeket kapott külön, majd fizetett vissza Alice Weidel, a párt frakcióvezetője is. A Kína-szakértő közgazdász dolgozott a Goldman Sachs bankháznál, és magánélete nem éppen „völkisch”, hiszen leszbikus, ázsiai élettársával fogadott gyermekeket nevelnek.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal kezdettől felfigyelt a pártra, különösen a radikális, részben betiltott szélsőjobb szervezetek hírhedt figuráival közös fellépéseire. Sok demokrata szerint viszont nemkívánatos a fellépés, ne csináljanak mártírt az AfD-ből, úgy vélik, az csak az ő malmukra hajtaná a vizet. Az oly szilárdnak hitt német demokrácia tehát láthatóan nem nagyon tud mit kezdeni velük. A próbálkozások, hogy figyelmen kívül hagyják vagy éppen átvegyék egyes követeléseit, mit sem hoztak. Joachim Gauck, a volt államelnök most határozott ellenállást hirdetett ugyan a rasszizmus ellen, de hozzátette, hogy bár számára „nélkülözhető” ez a párt, a CDU-nak „több toleranciát kellene tanúsítania a jobboldal iránt”.
Ez veszélyes irány lehet. Az AfD a közelmúltban tartott európai választásokon tíz százalék fölé erősödött. A legerősebb párt lett a volt NDK területén, 30 százalék körül végzett Szászországban és Brandenburgban, Türingiában csak kis különbséggel maradt el a CDU-tól. Mindhárom, az egykori NDK-hoz tartozó tartományban ősszel választanak, és mindenütt az AfD előretörését jelzik a felmérések, Szászországban akár győzhet is. Akkor már nem e párt első főpolgármestere ijesztheti a világot, hanem az, hogy emberük egy négymilliós tartomány élén áll. Nemkülönben a lehetőség, hogy a CDU-CSU és az SPD várható újabb visszaesése még az idén előrehozott országos választáshoz vezet, amelyen tovább erősödhet a neobarna „alternatívát” képviselő pártalakulat.
