Újabb eljárást indítottak Navalnij ellen Oroszországban

Szélsőséges közösség létrehozása és irányítása miatt indítottak eljárást az orosz ellenzéki politikus ellen.

2021. szeptember 28., 18:37

Szerző:

Szélsőséges közösség létrehozása és irányítása címén indított eljárást Alekszej Navalnij ellenzéki politikus és két támogatója ellen az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) – írta az MTI.

Mások ellen szélsőséges csoportban való részvételük miatt indult eljárás. Az ügy Oroszországban júliusban szélsőségesnek minősített és betiltott Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) nevű szervezet tevékenységével kapcsolatos. Alekszej Navalnijt azzal vádolta meg az SZK, hogy az FBK megalapításával szélsőséges közösséget hozott létre és irányított, valamint arra bátorította a polgárokat, hogy a hatóságokkal nem egyeztetett gyűléseken vegyenek részt.

A nyomozók szerint Navalnij legkésőbb 2014-ben megalapította az FBK "szélsőséges közösséget", amelyet két társával együtt vezetett. A közösség működésének biztosítására a vádlottak nyolc nonprofit alapítványt és kereskedelmi szervezetet hoztak létre. 2017-ben megalapították a Navalnij Törzsei mozgalmat, amelyet idén nyáron a moszkvai városi bíróság ugyancsak szélsőségesnek bélyegezett és betiltott. Létrehozták az FBK és a Navalnij Törzsei honlapját, az Alekszej Navalnij YouTube-csatornát, valamint profilokat kreáltak a Twitteren, az Instagramon, a Facebookon és más közösségi médiában, "büntetendő tevékenység népszerűsítésére".

Az SZK szerint a szélsőséges csoport tevékenysége "az államhatalom szervei és az általuk folytatott politika lejáratására, a régiókban kialakult helyzet destabilizálására, a lakosság körében tiltakozó hangulat kialakítására, az erőszakos hatalomváltást szükségesnek tartó közvélemény kialakítására, tömeges zavargásokba torkolló tiltakozó akciók szervezésére és lebonyolítására irányult". Ennek érdekében nem engedélyezett gyűléseket tartottak, ahol szélsőséges és terrorista tevékenységekre szólítottak fel, valamint egyéb bűncselekményeket követtek el.

(Kiemelt kép: Russian opposition leader Alexei Navalny stands inside a glass cage prior to a hearing at the Babushkinsky District Court in Moscow, Russia, 20 February 2021. The Moscow City court will hold a visiting session at the Babushkinsky District Court Building to consider Navalny's lawyers appeal against a court verdict issued on 02 February 2021, to replace the suspended sentence issued to Navalny in the Yves Rocher embezzlement case with an actual term in a penal colony. EPA/YURI KOCHETKOV MANDATORY CREDIT)