Újabb orosz légitámadás érte Odesszát

Oroszország vasárnapra virradóra ismét támadást indított a dél-ukrajnai kikötőváros, Odessza ellen – jelentette be a régió kormányzója, aki egy civil haláláról és több mint tizennyolc sebesültről számolt be.

2023. július 23., 09:02

Szerző:

 

Oleg Kiper kormányzó a Telegram üzenetküldő alkalmazáson azt írta: „Sajnos, van egy civil halottunk az Odessza elleni éjszakai orosz terrortámadás következtében”. Hozzátette: „Odesszában 18-an megsebesültek, köztük négy gyermek. Tizennégyen kerültek kórházba a városban, a három sebesült gyermeket beleszámítva” 

– közölte.

Kiper a polgári infrastruktúrában, lakóépületekben és egy egyházi intézményben okozott károkról is beszámolt.

Az ukrán elnöki hivatal vezetője, Andrij Jermak „több védelmi rakétarendszert” és taktikai rakétákat követelt Ukrajna számára.

Odessza, amely január óta a világörökség része, rendszeresen célpontja az orosz támadásoknak.

A várost csütörtökön sok légitámadás érte, Kijev azzal vádolta meg Moszkvát, hogy kifejezetten a kikötői infrastruktúrákat vette célba, hogy megakadályozza az ukrán gabonaexport újraindítását.

(Kiemelt képünk: Emberek állnak a törmelékek között egy lakóház előtt egy rakétacsapás után Odesában, 2023. július 23-án kora reggel. Legalább egy ember meghalt és több mint 15-en megsebesültek a dél-ukrajnai Odesa kikötőváros elleni orosz támadásban – közölte a régió kormányzója. Olekszandr GIMANOV / AFP)