Újabb áldozatai vannak a puccsnak

Ismét könnygázt vetettek be a hatalomátvétel ellen tüntetők oszlatására.

2022. január 17., 19:14

Szerző:

Ismét könnygázt, vízágyúkat, hanggránátokat és éles lőszert vetettek be hétfőn a szudáni fővárosban, Kartúmban az elnöki palota felé menetelő, a katonai hatalomátvétel miatt tiltakozó tüntetők ellen a biztonsági erők, hét tüntető meghalt – közölte hétfőn az MTI. 

Az áldozatok halálát a rendvédelmi szervek éles lőszerrel leadott lövései okozták – közölték orvosok. A tiltakozók két kilométerre az elnöki palotától gyülekeztek, eltorlaszoltak egy főutat al-Dijum városnegyedben, és autógumikat égettek, mielőtt elindult a menetük. A hadsereg – most első ízben a tüntetések kezdete óta – nehézfegyverzetet is felvonultatott.

Az országban az október 25-i katonai hatalomátvétel óta rendszeresen vonulnak óriási tömegek az utcára polgári kormányzást követelve. A hatalomátvétel véget vetett a polgári szervezetekkel Omar el-Basir egykori diktátor 2019-es megbuktatását követően kialakított együttműködésnek.

A nyugati nagyhatalmak bírálták a puccsot, és felfüggesztették az országnak nyújtott segítséget.

Szudáni katonai vezetők kijelentették, hogy a puccs a káosztól óvta meg Szudánt, és tiszteletben tartják az emberek  jogát a békés tüntetéshez. Visszahelyezték a kormányfői székbe az októberben menesztett Abdalla Hamdokot, aki azonban januárban lemondott.

Hetvenegy halott 

A tüntetőkkel kapcsolatban álló orvosok szerint a tiltakozó mozgalom során a hétfői áldozatokkal együtt legalább hetvenegy ember halt meg a biztonsági erőkkel lezajlott összecsapásokban.

 Az egyik korábbi tüntetésen megkéseltek egy rendőrtábornokot, a rendvédelmi erők pedig már több ízben éles tölténnyel lőttek a tüntetőkre, és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint előfordult az is, hogy rátámadtak a kórházakban ápolt sebesültekre és orvosokra is.

(Kiemelt kép: Egy szudáni tüntető Kartúmtól délre, 2022. január 17-én. Fotó: AFP)