Trump elviszi az internetet a parasztoknak

2018. január 9., 07:00

Szerző:

Donald Trump elnök személyében csaknem negyedszázad óta először vett részt amerikai elnök a farmerek országos szövetségének szokásos éves tanácskozásán a Tennessee államban lévő Nashville-ben.

 Donald Trumpot állva ünnepelték a farmerszövetség hétfői konferenciáján. Beszédében az elnök „ amellett, hogy kitért a nemrégiben aláírt adóreform előnyeire „ a vidéki Amerika felemelését, fellendítését ígérte.

„A farmerek országa Isten országa" – fogalmazott Trump, akit elkísért a rendezvényre Sonny Perdue agrárminiszter és Pat Roberts kansasi republikánus politikus, a szenátus agrárbizottságának elnöke. Megjelent Tennessee állam sok törvényhozója is.

Trump kiemelte, hogy a kormány minden döntésével igyekszik a farmergazdaságoknak is segíteni. „Mi nagy becsben tartjuk a farmerek büszke örökségét" – mondta. A farmergazdaságok felvirágzásához elengedhetetlennek nevezte a szélessávú internet minél teljesebb körű bevezetését, és megígérte, hogy a kormány megkönnyíti a szolgáltatóknak átjátszó tornyok építését szövetségi területeken. A beszéd után Trump elnöki rendeletet írt alá a vidéki szélessávú internetelérés bővítésének megkönnyítéséről. Ezzel egyidejűleg a Fehér Ház közölte: az elnöki hivatal a belügyminisztériumnak küldött memorandumot, amelyben utasítást adott az internetelérés bővítéséhez szükséges intézkedések kidolgozására.

Trump nem bocsátkozott részletekbe a farmerek számára különösen fontos észak-amerikai szabadkereskedelmi egyezmény (NAFTA) újratárgyalásáról, de hangsúlyozta, hogy az amerikai gazdák érdekeit elsődlegesnek tartják.

Az elnök felhívást intézett a kongresszushoz is, és a farmertörvény megújítását kérte a törvényhozóktól, hozzátéve, hogy támogatja a szövetségi termésbiztosítást.

Beszédében óva intette a farmereket attól, hogy a novemberben tartandó, úgynevezett félidős törvényhozási választásokon a demokratákra voksoljanak, mert szerinte a demokraták „ha valaha esélyük lenne rá, akkor elsőként az adótörvényt törölnék el, és megemelnék az adókat".

Nashville városából Donald Trump a georgiai Atlantába utazott, ahol hétfőn este részt vett a főiskolai amerikaifutball-bajnokság döntőjén.

India május 6-án rakétatámadást hajtott végre Pakisztán ellen, válaszul a Pahalgamban történt, 26 hindu turista életét követelő terrortámadásra, amelyet Újdelhi szerint pakisztáni hátterű csoportok követtek el. Pakisztán jelezte, hogy válaszolni fog a támadásokra.