Tanulságok és következmények

A skót népszavazásra mindenekelőtt a részvételi arány hívta fel világszerte a figyelmet: az arra jogosultak nyolcvanöt százaléka élt állampolgári jogával. „Európai csúcs” – írta a The Guardian. Magyarországról nézve ez az arány akkor tűnik különösen magasnak, ha meggondoljuk: nálunk olyan, az ország jövője szempontjából döntő jelentőségű népszavazáson, mint a NATO- vagy az EU-csatlakozás volt, az arra jogosultak fele sem ment el szavazni (49, illetve 45 százalék). Ezért joggal merülhet fel bennünk az állampolgári öntudatunkat, felelősségteljes demokráciaértelmezésünket megkérdőjelező kétely. A népszavazás ugyanis lehetőséget ad az állampolgárnak arra, hogy fontos kérdésekben kifejezze akaratát. Egy parlamenti választás esetében összetett problémákról kell döntenie. Itt – konkrét témákról lévén szó – az „igen”, vagy a „nem” lehet a válasz. Ezért nevezik a népszavazást a demokrácia, a fékek és ellensúlyok közvetlen eszközének, amely az ország jövője szempontjából fontos kérdésben az egyes állampolgár kezébe adja a döntés jogát. A skótok megértették ezt. Éltek a lehetőséggel.

Azon is elgondolkodhatunk, hogy Skóciában a szavazás után a vesztes fél nem vádolta csalással a győztest. A skót miniszterelnök elismerte vereségét, gratulált ellenfelének – és lemondott. (Keserűen mondta egyik barátom: „Ezek kispályások. Nálunk a miniszterelnök nem veszít, hanem nyer, mert addig változtatgatja a választási törvényt, amíg nem neki lejt a pálya.”)

De a győztes sem úgy viselkedett, ahogy azt magyar fejjel elvártuk volna. Nem triumfált. Engedékeny gesztusokat tett a vesztesek irányában. David Cameron brit miniszterelnök közölte, hogy kiterjeszti Skócia autonómiáját, bővíti beleszólási jogát az adó-, a költségvetési és a szociális politikába. Mi több, bejelentette, hogy ezt kiterjesztik a többi régióra, és a kérdéses területeken növelik az angol, walesi és észak-ír tartományok önrendelkezési jogait is. Ez pedig azt jelenti, hogy Nagy-Britannia átfogó föderalizmusvita előtt áll. Sokan már az államrend reformjáról beszélnek. Így aztán a népszavazás nem a status quo megerősítése volt, hanem a változások melletti voksolássá alakult.

Elhalványuló értékek

Nagy-Britanniát – ellentétben a többi európai és tengerentúli demokratikus országgal – nem leírt alkotmányának paragrafusai tartják össze, hanem múltjának értékei. Az egykori impérium dicső korszaka, a Hitlerrel szembeni győztes ellenállás, a demokratikus és parlamenti hagyományok. Erre együtt büszkék angolok, skótok, walesiek, észak-írek. Ezt az identitást jelképezi a királyság intézménye, a London-központúság. Mindezek azonban a 21. században elhalványuló értékek. A királyság eszményére nemcsak a királyi család sorozatos botrányai, a mostani uralkodó görcsös ragaszkodása a trónhoz vet árnyákot, de gyengíti egyik fő összetartó ereje, a protestantizmus társadalmi tekintélyvesztése is. Ezért gondolják egyre többen, hogy a modern kor követelményeinek megfelelő, írott alkotmányra van szükség. A gyökeres struktúraváltás igényének Ed Miliband, a Munkáspárt elnöke adott hangot, amikor brit fülek számára eddig hallatlan javaslattal állt elő: egy éven belül hívjon össze a kormány alkotmányozó közgyűlést, amely írott alkotmányt fogalmaz meg. Már a téma napirendre kerülése is azt jelenti, hogy a népszavazás valódi győztesei akkor is a szeparatisták, ha Skócia Nagy-Britannia része marad. Alapvető problémájuk ugyanis a szigetország északi és déli részei közötti elidegenedés. A skótok nehezen viselik az angolok évszázados lekezelő politikáját, a követeléseikkel szembeni érdektelenséget. Többségük – mondja Miliband – sértőnek tartja, hogy az olajmezőikből származó bevételek többsége felett a londoni kormány rendelkezik, és fedezi a skót kikötőkben horgonyzó atom-tengeralattjárói fenntartási költségeit. Ők szívesebben fordítanák ezt a pénz az oktatásra, egészségügyre Skóciában.

De tegyük azonnal hozzá: a skót szeparatista törekvés, a mostani népszavazás indítéka nem elszigetelt tünet. Európa-szerte tapasztalható jelenség, hogy egyes országokban csökken gazdag régióik szolidaritása a szegényebbekkel szemben. Ezt igazolják a flamandok Belgiumban, a katalánok Spanyolországban, a dél-tiroliak Olaszországban. Sikerüket erősíti, hogy a szeparatisták egyre gyakrabban használnak populista, nacionalista érveket. („Katalóniát a katalánoknak”, „Katalán ügyben katalán döntést” stb.) Előszeretettel helyezik előtérbe a szubszidiaritás elvét, amely a központi, adott esetben szupranacionális ügyintézés ellenszere. Az elv alapjában helyes. A közügyeket lehetőség szerint a legalsó szinteken kell intézni, a döntéseket ott kell meghozni. A hentesüzletnek és a takarékszövetkezet fiókjának a faluban a helye. De tudomásul kell venni, hogy a hús ára nemcsak a hentes munkájának, hanem az országos vagy akár európai mezőgazdasági politikának is függvénye. A takarékszövetkezet pedig akkor tud kedvező kölcsönt adni a hentesüzlet bővítéséhez, ha a nemzetközi pénzügyi rendszer, amelynek ő is része, jól működik.

A többségük EU-párti

Az Európában egyre erősödő szeparatista törekvéseknek furcsa módon kedvez a kontinens jó gazdasági és biztonsági helyzete. Az EU anyagi jólétet, a NATO pedig védelmet nyújt a külső támadások, erőszak ellen. Ebben a keretben a tagállamok – vagy azok részei – veszélytelenül törekedhetnek nagyobb önállóságra. Más szavakkal: a szeparatizmus soha nem volt annyira veszélytelen mozgalom, mint éppen ma. A közösség számára viszont veszélyes, hogy céljaikat ezek az erők populista, nacionalista jelszavakkal igyekeznek elérni. Hajlamosak elfelejteni, hogy a 19. és 20. század Európáját, sőt az egész világot a nacionalista eszme borította lángba. Az akkor államnacionalizmus volt, a mostani anti-államnacionalizmus. De szerencsétlen módon ez az eszme akkor terjeszkedik, amikor a közös európai jövő sokkal jobban függ az államok egymás iránti szolidaritásától, összefogásától, mint a múltban bármikor.

Tudomásul kell venni, hogy a nemzetek függetlenség utáni vágyának a 21. században határokat szab a szövetségi politika, amely a kontinens jövőjének biztosítéka. A skót választások kimenetele ezt nem veszélyezteti, mert Nagy-Britannia nem esett szét. Továbbra is Európa és a világpolitika fontos, sokszor kényelmetlen tényezője maradt.

Azt gondolom, hogy két héttel ezelőtt jó döntés született Skóciában. Jó a skótoknak, hiszen hitelt érdemlő ígéretet kaptak autonómiájuk bővítésére, nagyobb beleszólási jogot pénzügyi és szociális politikájuk alakításába. És a népszavazás kimenetele kedvező Nagy-Britannia jövője szempontjából is, mert elősegíti az elavult államrend modernizálását. Az pedig, hogy a skótoknak a népszavazással elért jogait kiterjesztik az angol, az észak-ír és a walesi tartományokra is, megóvta a birodalmat a széteséstől. És kedvező következményekkel járhat a döntés az EU szempontjából is. Erősítheti a közösségből való kilépést ellenzők táborát, hiszen a skótok többsége EU-párti.