Tanulni, tanulni, megbukni?

A brit iskolások egyötöde nem tud rendesen írni és olvasni még az általános iskola elvégzése után sem. Ez derül ki az oktatási minisztérium által most közzétett statisztikai adatokból.

2009. augusztus 4., 23:34

Ráadásul azoknak a 11 éveseknek az aránya, akik az év végi vizsgán az írás-olvasás felmérésen a minimálisan elfogadható szintet sem érik el, vagyis sem az írás-, sem az olvasási készségük nem megfelelő, most először emelkedett e vizsgák bevezetése óta.

Körülbelül harminc százalék azon diákok aránya, akik nemcsak az anyanyelvből, de matematikából sem érték el a megkövetelt színvonalat.
A szintfelmérő vizsgákon a fiúk rendre rosszabbul teljesítenek, mint a lányok. A fiúk negyven, a lányok 25 százaléka nem képes a minimális szintet teljesíteni az írás-olvasás terén, míg matematikából a két nem eredményei szinte azonosak, a fiúk egy százalékkal jobbak.

Ezek a szintfelmérő tesztek sok vitát váltottak ki szakmai körökben is, a pedagógusok és szakemberek közül is sokan vitatják, ebben a formában szükség van-e rájuk.

Az azonban vitathatatlan, hogy az utóbbi 12 évben majdnem fél millió gyerek fejezte be úgy az általános iskolát, hogy lényegében analfabéta maradt. (Az angol iskolarendszer kicsit másként tagozódik, mint a magyar. A gyerekek öt éves korukban kezdik az iskolát, 11 éves korukig járnak általános iskolába, és 12 évesen kezdik a hat évig tartó középfokú tanulmányokat).

Mindezt annak ellenére, hogy 1997-ben az akkor hatalomra került Munkáspárt legfontosabb célkitűzésének az oktatás fejlesztését tartotta. A Liberális Demokrata párt szóvivője, David Laws sokkolónak nevezte ezt a helyzetet. “Ezek a gyerekek a későbbiekben nehezen tudják ezt a hátrányt ledolgozni, és valószínűleg hamarabb ki is maradnak az oktatás egész rendszeréből, miközben egész életükben ezt a hátrányt cipelik magukkal".

A konzervatív párt árnyék oktatási minisztere, Michael Gove szerint “a Munkáspárt, amely az oktatás színvonalának emelését ígérte, kudarcot vallott. Az anyanyelvi eredmények romlanak, a tehetséges diákok nem tudnak fejlődni, a gyengék pedig felzárkózni. Csökkenteni kell az osztályok méretét, az iskoláknak pedig további anyagi támogatás kell, hogy a pedagógusok segíthessék a rászoruló gyerekeket”.