A szudáni bíróság kézamputációra ítélt három férfit lopásért

Sokakat megdöbbentett az ítélet, amely közel egy évtized után az első ilyen büntetés. Sokan attól tartanak, hogy Szudán 15 hónappal az országot destabilizáló és a demokráciába való átmenetet megállító katonai puccs után ismét visszacsúszik az állami szélsőségek közé.

2023. február 14., 15:09

Szerző:

A három 20-as éveiben járó férfit gázpalackok lopásáért ítélték el Omdurmanban, Szudán legnépesebb városában, amely a Nílus folyó túlpartján fekszik a fővárostól, Kartúmtól – írta a The Guardian. Az ítélet két héttel ezelőtt született, de csak most került napvilágra.  A férfiakat három év börtönbüntetésre ítélték rongálásért, és 2 000 000 szudáni font (1 304 000 forint) pénzbírságot szabtak ki rájuk a lopásért. A kézamputációt az észak-khartúmi Koper börtönben, egy meg nem határozott időpontban fogják végrehajtani az elítélteken. Ebben a börtönben tartják fogva Omar alá-Bashir volt elnököt és segítőit is. Al-Bashirt 2019-ben, a népfelkelés után váltották le.  

Az elítéltek ügyvédje, Samir Makeen elmondta, hogy az országban végbement politikai változás ellenére az emberek jogai tekintetében semmi sem változott. Az Ugandából működő jogvédő szervezet, az Afrikai Igazságosság és Béke Tanulmányok Központja (African Centre for Justice and Peace Studies) közleményében azzal vádolta a szudáni hatóságokat, hogy nem biztosítottak tisztességes tárgyalást a három férfinak.

Csak a felszínen történt változás

2021 augusztusában Szudán aláírta a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések megszüntetéséről szóló ENSZ-egyezményt. Ennek eredményeként számos törvényt kellett volna átdolgozni a büntető törvénykönyvben, hogy az összhangba kerüljön a nemzetközi emberi jogi törvényekkel. Ez azonban nem történt meg, mert a hatalmat birtokló emberekben nincs valódi szándék a változtatásra – vélekedett Makeen. 

Szudánban 1983 szeptembere óta az iszlám törvények uralkodnak. A törvényeket három évre befagyasztották Sadiq al-Mahdi demokratikusan megválasztott kormánya alatt, majd Bashir újra bevezette őket, amikor 1989-ben egy iszlamisták által támogatott puccsal hatalomra került. Miután Bashirt 2019-ben megbuktatták, bevezettek ugyan néhány progresszív törvényt – például a női nemi szervek megcsonkításának büntethetővé tételét és a korbácsolás eltörlését –, de a 2021. októberi katonai puccs véget vetett a demokráciába való kétéves átmenetnek, és számos népszerűtlen közrendvédelmi törvényt újra bevezettek.

(Kiemelt képünk illusztráció: Egy szudáni puccsellenes tüntető a tenyerén egy üzenetet mutat, amelyen arabul az áll: „szabad sajtó”, a kartúmi tüntetésen, 2023. február 8-án. Fotó: AFP)