Szovjet kém a Gestapóban

Lehmann, az egykori haditengerész az orosz–japán háború óta rokonszenvezett az oroszokkal, s amikor ifjú, vörös hajú varrónő kedvese pénzért szekálta, mert szalont akart nyitni, egy ismerőse révén, 1929-ben felajánlotta szolgálatait a berlini szovjet követségnek. Ott a hírszerzők kezdetben nem is sejtették, milyen páratlanul értékes emberük lesz a köpcös rendőrfel­­ügyelő személyében, aki történetesen a kommunista mozgalmat tartotta szemmel – ráadásul azt követően is, hogy a hitleri hatalomátvételt követően immár a Gestapo kötelékében munkálkodott.

Sztálin nem hitt Willi Lehmann-nak

Így Moszkva Breitenbach fedőnevű ügynökétől pontosan értesült az akkor még Göring vezette titkos államrendőrség felépítéséről, munkájáról, sőt készülő akcióiról: így Lehmann figyelmeztetésére tudott elmenekülni a letartóztatás elől a szovjetek egy másik embere, az osztrák Arnold Deutsch. Londonba ment, ahol ő szervezte be kémnek a nevezetes „Camb­­ridge five” tagjait, az elit egyetem fiatal, tehetséges hallgatóit.

A Gestapo embere, aki utóbb a Birodalmi Biztonsági Főhivatalban a ha­­diüzemek kémelhárításában munkálkodott, részletekkel szolgált arról is, miért és hogyan gyilkolta le Hitler 1934-ben ellenlábasait az SA-ban – majd napokkal előre jelentette, mikor indul a német hadigépezet Lengyelország ellen. Breitenbach tájékoztatta megbízóit Ernst Thälmann, a lefogott kommunista vezető állapotáról, s ami fontosabb: arról, mit gyárt a német hadiipar, különös tekintettel az új tengeralattjárókra és a rakétatechnikára. Nem csak a szovjet titkosszolgálatok embereivel volt kapcsolata: egy időben csinos, ifjú amerikai hölgy vette át jelentéseit és továbbította a megbízásokat, a baloldali érzelmű diáklányt Berlinben szervezték be a szovjetek.

Azt is idejében, 1941. június 19-én, személyesen, élőszóban közölte megbízóival, hogy Hitler két nappal később, hajnalban megindítja csapatait a Szovjetunió ellen. Amikor ezt az állambiztonság főilletékese jelentette, Sztálin (amint a pár éve előkerült iratok mutatják) felháborodott a „dezinformáció” felett, s zöld tintával írta rá a jelentésre: „Küldje a forrását a kib… anyjába!”

A háború kitörésével a Lehmann-nal kapcsolatot tartó szovjet követségi ügynökök elhagyták Berlint. A megbízások (és pénz) nélkül maradt gestapósnak másfél évig kell várnia, mire újra felvették vele a kapcsolatot – ám ez végzetesnek bizonyult. Moszkvában a háború kitörését követően ott élő, emigráns német kommunistákat képeztek ki, majd ejtőernyővel dobták le őket hazájukban, hogy ott a kapcsolatot keressenek a szovjetek korábbi ügynökeivel. Az egyik ejtőernyős, Robert Barth hamisított papírjaival sikeresen el is érte Berlint, ám az első dolga az volt, hogy ostoba módon meglátogassa kórházban fekvő feleségét. Természetesen letartóztatták és mindent kiszedtek belőle – egyebek mellett Lehmann nevét és annak viselt dolgait. Barth helyett náci rendőr jelentkezett aztán nála – szovjet küldöttként. Lehmann beszélt neki – ezután már senki nem látta, minden valószínűség szerint az eljárást mellőzve tették el 1942-ben láb alól, hiszen kínos lett volna bevallani, hogy a Gestapo egy vezető embere szovjet kém volt. A biztonság kedvéért a titkosrendőrség közlönyében még el is parentálták, miszerint életét áldozta a Führerért és a hazáért.

Lehmann mellett egy másik, Berlinben működő szovjet kém, Jan Csernyak is idején jelezte Moszkvának, a Barbarossa tervet, a készülő német támadást. Magyar ajkú zsidó családból született Észak-Bukovinában. Árvaházban nőtt fel, s már ott feltűnt nyelvi készségével: 16 évesen beszélt németül, jiddisül, románul, csehül, szlovákul. Angolul és franciául aztán a prágai Műegyetemen tanult meg, ahol elektromérnökként végzett. Berlinben képezte magát tovább, ott szervezte be a szovjet katonai hírszerzés. Első feladatait akkor kapta, amikor a román királyi hadseregben szolgált, azután visszairányították Berlinbe, ahol sikeres ügynökhálózatot épített ki. Informátorai között volt bankár, miniszteri titkár, repülőgép-fejlesztő mérnök, Wehrmacht-tiszt. Társasági emberek, akiktől azt is megtudhatta, mit csacsognak ki a nácik partijain a felkapott színésznők, Olga Csehova vagy Rökk Marika. Csernyak egyebek mellett megszerezte a német páncélos erők Citadella hadműveletének terveit – sokban neki köszönhető, hogy a szovjetek felkészülhettek az 1943 nyári német offenzívára, és óriási veszteségek árán ugyan, de megnyerték a kurszki páncéloscsatát, amely fordulatot hozott a háborúban.

Miközben a náciknak két szovjet kémhálózatot is sikerült felszámol­­niuk, Csernyak mindent túlélt. Berlinből Nagy-Britanniába, majd az Egyesült Államokba és Kanadába küldték: feladata ezúttal az atomfegyver titkainak megszerzése volt. Orosz források szerint ebben is igen sikeres volt, s a bukovinai félmagyar még sokáig tevékenykedhetett volna, ha nem disszidál az ottawai szovjet nagykövetség rejtjelzője, aki tudott a „román mérnökről”. Csernyakot ezért 1946-ban Kanadából gyorsan kimenekítették Moszkvába – ahol addig még soha nem járt. Persze hamar megtanult oroszul, és a TASZSZ, az állami hírügynökség fordítójaként hasznosította széles körű nyelvtudását – anélkül hogy munkatársai tudtak volna előéletéről. Évtizedekig kellett mélyen hallgatnia, titkolták kalandos történetét. Csak a kilencvenes években bekövetkezett halála előtt tíz nappal látogatta meg egykori „cégének” megbízottja, hogy az Oroszország Hőse magas kitüntetését adja át neki. Új hazájában is szerencséje volt: nem egy, hasonlóan sikeres társát küldték a szovjet időkben paranoiás főnökeik a vesztőhelyre vagy a Gulagra.