Szlovákia tovább szigorít
Péntektől vezetik be több lépcsőben a szigorításokat Szlovákiában, amelyeket a járványügyi helyzet romlásával indokoltak. Az új szabályok legalább három hétig maradnak érvényben.
Igor Matovic elmondta: azért kellett a "lockdown" eszközéhez nyúlniuk, mert nem sikerült megvalósítani az országos tesztelések újabb - decemberre tervezett - köreit.
A szigorítások a következőkből állnak:
- Első körben az éttermek kültéri teraszait be kell zárni, legfeljebb elvitelre árulhatnak ételt.
- Második körben december 14-től a szállodák csak olyan vendégeket fogadhatnak, akik 72 óránál nem régebbi, negatív Covid-tesztet tudnak felmutatni.
- A harmadik állomáshoz december 21-én érkeznek: ekkortól az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak és a drogériák kivételével minden üzletet és szolgáltatásnyújtó helyet bezárnak, illetve szünetet rendelnek el az iskolákban. Ez az intézkedés szintén legalább 3 héten át lesz hatályban.
- December 28-tól pedig rendszeres tesztelést kezdenek minden, 500 főnél több alkalmazottal rendelkező gyárban és üzemben.
Az országban kedden több mint 13 ezer Covid-tesztet végeztek, s ezek alapján 2564 új fertőzöttet regisztráltak. A kór tavaszi megjelenése óta eddig összesen 121 ezer személynél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, és eddig már több mint 1 millió 162 ezer PCR típusú vírustesztet végeztek el. A gyógyultnak nyilvánítottak száma közel 90 ezer. Jelenleg 2083 koronavírussal fertőzött beteget kezelnek kórházban. Hivatalos források 1084 halálesetet tulajdonítanak a kórnak, ez a szám kedden 38-cal emelkedett.
(MTI)