Szexbotrányba keveredtek az ügynökök

A lemondás mellett döntött az amerikai kábítószer-ellenes hatóság (DEA) vezetője, miután nyilvánosságra került, hogy a testület ügynökei Kolumbiában szexpartikon vettek részt.

2015. április 22., 06:48

Michele Leonhart nem értett egyet azzal sem, hogy Barack Obama kormányzata elfogadta a marihuána legalizálását több tagállamban.

A DEA-t 2007 óta vezető Leonhart – Eric Holder igazságügyi miniszter keddi bejelentése szerint – májusban távozik posztjáról.

Leonhartot a múlt héten súlyos bírálatok érték amiatt, hogy a szexbotrányba keveredett DEA-ügynököket csak két–tíz napra függesztették fel. Meghallgatása után csaknem kéttucatnyi törvényhozó közös levélben közölte, hogy elvesztette bizalmát a DEA vezetőjében – írja az MTI.

Michele Leonhart ellenezte az igazságügyi minisztériumnak azt a törekvését is, hogy csökkentsék a kábítószerrel kapcsolatos, nem erőszakos bűncselekményekre vonatkozó büntetési tételeket.

Sördrágulás sújtja a német fogyasztókat ősztől, ezúttal a két legnagyobb gyártó, a Krombacher és a Veltins jelentette be, hogy emelni fogja áraikat. A lépés a sörfogyasztók széles körét érinti, beleértve a kereskedelmi és vendéglátóipari szereplőket, valamint az otthoni vásárlókat is.