Szenzáció a lengyel parlamentben
Mérsékelt érdeklődés előzte meg az új lengyel kormányfő, Ewa Kopacz expozéját – aztán mégis nem várt következményekkel járt. Az általa felállított kormány este elnyerte a szejm bizalmát, a szükségesnél jóval több szavazattal.
Kopacz az Európai Bizottság vezetőjeként Brüsszelbe tartó elődjének, Donald Tusknak gratulált beszéde elején, majd meglepő fordulattal a volt miniszterelnökhöz intézte szavait: „Ma egy fontos hírem van számodra, Donald, és mindenkinek, : én állok a lengyel kormány élén és ezért a kormányért én vállalom a felelősséget” – mondta, ezzel mindenkinek üzenve, aki azt állítja, hogy az új kormányt is továbbra Tusk fogja irányítani, csak éppen a „hátsó sorból”.
Az új miniszterelnök expozéja a rendszerváltás óta Lengyelországban a legrövidebb volt, nem egészen 50 percig tartott. Az eredetileg gyermekorvos kormányfő nemcsak elődjének köszönte meg tevékenységét, hanem Lengyelország 1989 óta elért sikereiért köszönetet mondott minden, baloldali, jobboldali és liberális vezetőnek is. Közölte, kész elfogadni minden kritikát és minden vitát is lefolytatni, amennyiben az érdemi és nem vezet belpolitikai háborúhoz. „Lengyelország egy, és ugyanannyira azoké, akik a kormányra szavaznak, mint azoké, akik az ellenzékre voksolnak” – jelentette ki Kopacz.
Ezután egyenesen a legnagyobb ellenzéki párt vezéréhez fordult: – Tudom, hogy a lengyel politikai életet súlyosan terheli Jaroslaw Kaczynski személyes ellenszenve Donald Tusk iránt. Itt a legfőbb ideje annak, hogy ezt a helyzetet áttörjük. Kérem Kaczynski elnök urat, vegyük le Lengyelországról a gyűlölet átkát – mondta.
Ezt a kérelmét a Jog és Igazságosság pártjának képviselői mélységes felháborodással fogadták, szóvivőjük egyenesen provokációnak tartotta – nem így az elnök, Kaczynski, aki felállt, a szejm megdöbbenésére odalépett a teremben Donald Tuskhoz és kezet nyújtott neki. Az élő közvetítésben lehetett látni, hogy néhány mondatot is beszéltek.
Később Kaczynski hangsúlyozta: „Megmondtam Donald Tusknak, ne higgye, hogy gyűlölöm. Sok sikert kívántam neki új megbízatásához. Kezet ráztunk és ebben az ügyben egyetértésben váltunk el. Így akartam reagálni a miniszterelnök asszony felhívására és jelezni, hogy a gyűlöletipar okozói nem mi vagyunk, mi azok áldozatai vagyunk.”
Tusk újságírókkal való beszélgetésében úgy értékelte, hogy meggyőződése, ez Ewa Kopacz hatása, amely bizonyos értelemben a politikai szenzáció kategóriája, sőt csoda. „Senkinek sem sikerült ezt ennyi év alatt elérnie, most pedig Kopacz asszony egyetlen szava elég volt ahhoz, hogy Kaczynski felállt, és mosolyogva sok sikert kívánt” – tette hozzá Tusk.
Kopacz az expozé elején azt is bejelentette, nem kér száz nap nyugalmat, hanem száz nap együttműködést kér, hogy a kitűzött célokat az ország elérhesse. Az ország külpolitikájában az egyik legfontosabb célnak a lengyel politika megerősítését tartja az EU-ban és úgy vélte, ez az a terület, amelyben pártok feletti egyetértésnek kell lennie.
Beszédének egyik legfontosabb eleme Lengyelország és a lengyelek biztonsága volt. Közölte, hogy 2016-ig ezért a katonai kiadásokat a GDP 2 százalékára emelik, ez további 800 millió zlotyt jelent modern és korszerű lengyel harceszközökre.
A jövő év elejére új adótörvény bevezetését ígérte, amely az előzetes hírek szerint forradalmi változásokat hoz. Emellett már most emelni akarja a nyugdíjakat és a családi kedvezményeket. Mindezt még a Tusk kormány tervezte, három év alatt szándékozott véghezvinni – Kopacz most 12 hónap alatt akarja mindezt végrehajtani.
Az expozét a szejm előtt több ezer, Sziléziából a lengyel fővárosba jött bányász hallgatta, akik itt akarták folytatni néhány napja elkezdett sztrájkjukat. Kopacz nekik megígérte, hogy korlátozni fogja az orosz szén behozatalát, amely a lengyelnél olcsóbb, és rontja a lengyel bányák lehetőségeit, s hangsúlyozta, hogy a ráfizetéses lengyel szénbányákat rentábilissá kell tenni. A bányászok bejelentéseit szkeptikusan fogadták.