Surján: sok szlovák barátunk van

Éles szavakkal bírálta a nyelvtörvényt a Pátria Rádiónak adott interjújában Surján László, a Fidesz EP-képviselője. Surján az összes hozzászólásában megemlíti majd a szabad nyelvhasználat ügyét, valamint a magyar-szlovák megbékélésen dolgozik – adta hírül a bumm.sk szlovákiai magyar hírportál.

2009. október 11., 10:50

"Nem csak önmagamat, de az EP valamennyi magyar képviselőjét idézhetem. Úgy határoztunk, amíg előrelépést nem tapasztalunk, az lesz a feladatunk, hogy a témát a felszínen tartsuk. Beszédeinkben akármiről is legyen szó, beleszőjük ezt a problémát" - jelentette ki a politikus. Surján nyilvánosan is elmondja majd, Európában nincs helye olyan törvénynek, amely a nyelvhasználat alapvető jogait korlátozza.

"Azt gondolom a korábbi tapasztalatok alapján, hogy a képviselők felkapják a fejüket. Célunk, hogy az EP képviselők tisztában legyenek azzal, hogy probléma van és nem csak a két ország közötti vita része" - idézte a politikust a hírportál.

"Érdemben most indul a parlament plenáris ülésének a munkája, korai bármit is mondani" - nyilatkozott arról, mennyien támogatják a magyar képviselőket az EP-ben. "Látjuk, hogy a korábbi kiküldött információink, valamint a szarvashiba, amit a szlovák kormány elkövetett azzal, hogy a magyar elnököt megállította a határon, eljuttatta a képviselők agyába azt, hogy baj van."

Surján ugyanakkor fontosnak tartja a szlovák-magyar megbékélést, mindezt azonban úgy, hogy a kölcsönös tiszteletre, és ne a jogfeladásra épüljön a kibékülés. "Látszik, hogy a politika ma képtelen előbbre vinni az ügyeket. Trianon problémájára is az európai gondolat jelenthet megoldást. Ha a németek és a franciák képesek voltak megbékélni egymással, nekünk is sikerülhet" - jelentette ki.

A politikus nem szeretne általánosítani. "A szlovák politika most szalad a nacionalista szavazók után, de Szlovákiában sok szlovák ember van, politikus, újságíró, értelmes, tisztességes valaki, aki szerint ez fölösleges és értelmetlen. Ők a barátaink. Meg kell, hogy keressük őket" - véli - "El kell jutni oda, hogy ne legyen szalonképes az a politikus, aki nem veszi észre, hogy az európai térképen mi egymásra vagyunk utalva. Hogy tudjuk mi megvédeni a mezőgazdaságunk érdekeit, ami Szlovákiában, Magyarországon és Lengyelországban ugyanolyan fontos? Ezer éve élünk együtt és nem tudjuk a közös múltunkat együtt szeretni. Erről szól ez a kezdeményezés - nem a jogfeladásról, hanem a megbecsülésről."