Strasbourg elkaszálta a tényleges életfogytiglant
Elmarasztalta Magyarországot kedden közzétett elsőfokú ítéletében az Európa Tanács égisze alatt Strasbourgban működő Emberi Jogok Európai Bírósága a tényleges – vagyis a felülvizsgálat lehetőségét kizáró – életfogytiglani szabadságvesztés büntetés miatt.
A bíróság az emberölésért és rablásért elítélt Magyar László ügyében megállapította, hogy a későbbi szabadlábra helyezés eshetőségét kizáró ítélet magalázó bánásmódnak minősül, és így sérti az emberi jogok európai egyezményének előírásait. A strasbourgi bírák azt is megállapították, hogy a magyar hatóságok a 2002 és 2010 között, vagyis mintegy nyolc éven át elhúzódó eljárással megsértették az ügy ésszerű határidőn belüli elbírálásának a követelményét – írja az MTI.
Ez utóbbi pont miatt, valamint az eljárási költségek megtérítésére több ezer eurót ítéltek meg Magyar Lászlónak, ám ami a tényleges életfogytiglani büntetés megítélését illeti, azzal kapcsolatban – azon túl, hogy kimondták e büntetésfajta emberi jogokat sértő mivoltát – nem rendeltek el egyéb szankciót.