Sarkozyt megbélyegző állásfoglalást akar elfogadtatni az európai balközép

Európai parlamenti állásfoglalás készül a romák franciaországi kiutasításáról. A szerdai szavazás előtt azonban nagyok a nézetkülönbségek a Ház bal- és jobboldali frakciói között. Míg az előbbiek élesen elítélik a hivatalos Párizst, amiért szerintük jogellenes lépéseket tesz és szítja a feszültséget, utóbbiak a (be)vándorlók felelősségét is hangoztatják, és védelmükbe veszik a Sarkozy-kormányt. Az Európai Bizottság egyelőre nem kíván állást foglalni abban, hogy a romák tömeges hazaküldése Franciaországból sért-e közösségi jogszabályokat.

2010. szeptember 7., 19:36

Jó sok kritikát besöpört Viviane Reding igazságügyi, és Andor László szociális ügyekért felelős biztos az Európai Parlament (EP) keddi plenáris vitájában a szocialista, a liberális, a zöldpárti és az egyesült baloldali frakciók tagjaitól.

A balközéphez tartozó képviselők hiányolták az Európai Bizottság világos és határozott állásfoglalását arról, hogy sérti-e az európai uniós jogot a francia kormány roma származású európai polgárokat érintő intézkedéssorozata. A honatyák nem elégedtek meg azzal a magyarázattal, miszerint az uniós testület "a francia hatóságokkal együttműködve vizsgálódik". Szerintük ugyanis a Napnál világosabb, hogy Sarkozy elnök lépései ellentétben állnak az uniós polgárok szabad mozgására vonatkozó előírásokkal, hiszen még az illegálisan francia területen tartózkodó személyeket is megilleti az egyéni elbírálás, majd a fellebbezés joga kitoloncolásuk ellen. Többen közülük úgy vélekedtek, hogy a francia lépések sértik a diszkrimináció tilalmát is, hiszen a kormányzat egy népcsoportot igyekszik befeketíteni, bűnbakká tenni.

Göncz Kinga, aki a szocialista frakció határozattervezetének egyik társszerzője, különösen veszélyesnek ítéli a rasszista, gyújtó hangú retorikát, amely a romák hazaküldését kíséri, s amely szerinte máris követőkre talált Magyarországon: a Jobbik táborokba, közrendvédelmi telepekre zárná a "problémás" romákat. "Ezt a megoldást már ismerjük a történelemből" - mondta a 168óra.hu-nak a képviselő.

Az EP néppárti, vagyis jobboldali tagjai – miközben védelmükbe vették a francia kormányt, és baloldali hangulatkeltésnek minősítették Sarkozy bírálatát –, maguk is sürgették egy európai roma stratégia kidolgozását, amely végre pontosan meghatározná a tagországok és az Európai Unió felelősségét Európa legnagyobb kisebbségének helyzetéért.

Ennek kidolgozása régóta húzódik annak ellenére, hogy a parlament 2008 óta több határozatban is fölszólította rá az Európai Bizottságot. Erre most sem kaptak ígéretet a képviselők, Reding és Andor biztosok azt viszont megerősítették, hogy a roma közösségek fölzárkóztatását célzó közösségi támogatások hatékonyabb és célzottabb fölhasználását az eddiginél szorosabban figyelemmel kísérik, és a soros EU-elnököt fölkérik arra, hogy az igazságügyi miniszterek külön ülést szenteljenek a kérdésnek.