Sajtóössztűz a terjeszkedő Google-ra
A Google bírálói szerint kisgömböc módjára mindent be akar falni, amivel piaci helyzetét monopolközeki pozícióig erősítheti. Ezért van óriási ellenző tábora annak a tervnek, hogy a cég megszerezze a Yahoo keresőprogramját. A tiltakozók körébe belépett a lapkiadók világszövetsége is, attól tartva, hogy a Google fejlesztései az újságok tartalmát is korlátlanul elérhetővé teszi, komoly szerzői jogi és persze anyagi sérelmet okozva ezzel.
Az Egyesült Államokban egyre többen tiltakoznak a tervezett Google-Yahoo kereső megállapodás ellen. A tervezett megállapodás támadói között vannak a hivatalból vizsgálódó bíróságok, a független jogászok, az olyan versenytársak, mint a Microsoft. Többszöri nekifutás után a világ újságait tömörítő szervezet, a WAN is határozatban csatlakozott az ellenzők táborához.
A szervezet szerint egyértelmű, hogy a Google anélkül is elég nagyra nőtt már, hogy a Yahoo keresőüzletét átvenné. A szervezet közleménye szerint a keresőóriás keze immár mindenhová elér, és ellenőrzése alatt áll az internetes forgalom, a tartalmak - gyakran törvénytelen - felhasználása, ezért veszélyt jelent a tartalomipar fejlődésére és függetlenségére.
A 18 ezer újságot tömörítő WAN hangsúlyozza, tagjai online látogatottsága nagyban függ a keresőkben való megjelenéstől, és a két óriáscég közötti verseny megfelelő kontrollt jelent az esetleges piaci elégtelenségek kiküszöböléséhez, ez azonban elveszne az üzlet megkötése nyomán.
Szakértők eközben arra figyelmeztetnek, hogy a mostani ügylet a Yahoo keresőbizniszének csak kis részét érintené, így a nagy ellenkezés furcsának tűnhet. Ám a heves reakciók mögött az áll, hogy a legtöbbek - így a WAN - szerint ez csupán az első lépés, és egy nagyobb volumenű, következő lépcsőben megvalósuló megállapodás már ténylegesen monopól helyzetbe hozhatná a Google-t.
Közben a Google más frontokon is kemény harcokra kényszerül a tartalomszolgáltatókkal, akik közül sokan nehezményezik, hogy minden tartalmuk kereshetővé tételével sérülnek a szerzői jogaik. A túl nagyra nőtt óriást a YouTube miatt is perelik - mások mellett a Viacom és a Mediaset.