Röntgen és CT-vizsgálatok kimutatták, mégsem papírmasék a „perui múmiák”

Újabb fordulat az  idegen fosszíliák röntgen- és CT-vizsgálatait követően.

2023. szeptember 22., 23:02

Szerző:

A mexikói „idegen múmiák” sagája folytatódik, méghozzá egy talán meglepő fordulattal, ami azonban kicsit jobban a dolgok mögé pillantva mégsem oly döbbenetes, mint elsőre tűnhet – írja a raketa.hu.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Kongresszus előtt Jaime Maussan mexikói újságíró és José de Jesús Zalce Benítez katonaorvos két holttestet mutatott be. A testek körülbelül 1 méteres voltak, vékonyak, szürkés bőrrel és nagy fejekkel – koporsószerű dobozokban. Maussanék azt állították, hogy a DNS-vizsgálatok azt mutatják, hogy ezeknek a háromujjú lényeknek a maradványai nem emberi eredetűek, és a hasukban tojások találhatók. A páros azt is elmondta, hogy a holttestek Peruból származnak, és a radiokarbonos kormeghatározás szerint 1000 évesek lehetnek.

Maussan elmondta azt is, hogy több tesztet is végeztek, és eszerint a testek nem emberi eredetűek, viszont szerinte ez nem jelenti „szükségszerűen”, hogy földönkívüliek lennének. Maussan hozzátette azt is, hogy olyan implantátumokat is találtak testekben, amely ozmiumot és kadmiumot tartalmazott – ez a technológia pedig 1000 évvel ezelőtt nem létezett.

Számos szakértő azonban, köztük antropológusok és paleontológusok cáfolta az állításokat, rávilágítva az emberi múmiák szándékos manipulálására, hogy idegen testeknek tűntessék fel ezeket. A testek furcaságait szerintük például csonkításokkal és a holttesteket érintő egyéb, etikusnak távolról, ellenfényben hunyorogva sem nevezhető eljárásokkal változtatták „idegen megjelenésűvé”.

Most azonban röntgen és CT-vizsgálatokat végeztek a testeken. José de Jesús Zalce Benitez, a Haditengerészet Minisztériumának Egészségtudományi Kutatóintézetének igazgatója, amely a teszteket végezte, azt mondta, hogy kimutatták, hogy a holttesteket nem rakták össze szándékos megtévesztés céljából, vagyis nem manipulálták őket – számol be róla a The Telegraph

A vizsgálatok szerint a testek csontváza nem tartalmaz semmiféle betoldást, vagyis nem különböző darabokból állították össze – ahogy arra az eddigi kritikák utaltak. Az orvos hozzátette azt is, hogy az állításokkal ellentétben annak sincs nyoma, hogy a koponyát több darabból rakták volna össze.

Az persze kérdés, hogy mindez mennyire tekinthető meggyőző eredménynek, hiszen José de Jesús Zalce Benitez korántsem pártatlan szereplő, mivel Maussannal közösen mutatta be a testeket a múlt héten – lényegében tehát Maussan társáról beszélhetünk a személyében, nem pedig egy független tudósról, és az általa lefolytatott vizsgálatról. Érdemes talán arra is kitérni, hogy az említett cikk kapcsán a Live Science Benitezt is megkereste, akit azonban nem tudtak elérni.

Az akadémikusok és a régészek egyik elmélete szerint egyébként a maradványok valójában mumifikált emberi testek (ahogy erre már volt példa Maussan egy korábbi „felfedezése” kapcsán, mikor is az általa idegennek vélt testről kiderült, hogy az valójában egy kétéves őslakos gyermek holtteste). A perui kormány állítása szerint pedig az idegen múmiák prehispanikus tárgyak, és ezért bűnügyi nyomozásba kezdtek, hogy a múmiák miként kerültek az ország határain kívülre. Maussan azt állítja, hogy ő ártatlan, és „nem tett semmi törvénytelent”, azt azonban már nem tudta megmagyarázni, hogyan kerültek a holttestek a birtokába.

(Kiemelt képünk forrása: X)