Eléggé megcsappant Biden népszerűsége

Az amerikai elnök egy éve van hatalmon.

2022. január 25., 08:12

Szerző:

Megcsappant Joe Biden amerikai elnök népszerűsége a hivatalba kerülése óta eltelt egy évben a fekete bőrű szavazók körében is, pedig ez a társadalmi csoport kulcsszerepet játszott abban, hogy a Fehér Házba kerülhessen – jelentette hétfőn az AP amerikai hírügynökség egy újabb felmérésre hivatkozva.

A kutatás szerint tíz fekete bőrű szavazóból mindössze hat támogatja most is a demokrata párti elnököt. Összehasonlításul: Joe Biden elnökségének első félévében 90 százalékos volt ez az arány. 

„Mióta hivatalba lépett (Biden), annyi mindent engedett megtörténni, hogy míg végre bevezetett egy intézkedést, az már elkárhoztatott” – mondta George Hart, a columbiai Benedict College professzora, aki egyben az Országos Szövetség a Színesbőrűek Felemelkedéséért polgárjogi szervezet diáktagozatának tanácsadója. „És ennek mi, afroamerikaiak isszuk meg a levét”, tette hozzá.

A kutatás során nem csupán a feketéket kérdezte Joe Biden elnökségéről és a 79 éves politikus eddigi tevékenységének megítéléséről. Az összes megkérdezettnek csak 28 százaléka látná szívesen, ha a 2024-ben esedékes elnökválasztáson Biden újra jelöltetné magát, s ez az arány a demokrata párti szavazók körében is csak 48 százalékos, írja az MTI. „Egy évvel beiktatása után Biden sokkal kritikusabb és pesszimistább közvéleménnyel néz szembe” – írja címében a felmérés.

2020 októberében az AP-NORC által megkérdezettek 44 százaléka mondta azt, hogy Biden egyesíteni fogja az országot, és csak 35 százalékuk számított arra, hogy elnökségével az Egyesült Államok társadalma még megosztottabbá válik. Ma a megkérdezettek alig 16 százaléka gondolja úgy, hogy a demokrata párti elnök egyesítette az országot, 43 százalékuknak pedig az a meggyőződése, hogy Biden csak tovább mélyítette a megosztottságot.

(Kiemelt kép: Joe Biden amerikai elnök 2021. április 8-án, a fegyvertartás szigorításával kapcsolatos intézkedéseket jelentett be. Fotó: MTI/EPA/ABACA/Yuri Gripas)