Putyin drámai húzása
A Nabucco után a Déli Áramlat, a másik transzkontinentális csővezeték is kimúlt. Ami Európa földgázellátását illeti, az előbbi forráshiány miatt eleve esélytelen volt, utóbbi viszont a megvalósítás küszöbén állt. Azért lehettek ideig-óráig egymás riválisai, mert az ötlet megszületésének pillanatától geopolitikai célokat szolgáltak: az unió és kivált az Egyesült Államok Oroszország megkerülése végett támogatta a Nabuccót, az oroszok viszont az ukrajnai tranzittól akartak szabadulni a Déli Áramlat megépítésével. De beleütköztek az unióba, pontosabban az unió jogrendjébe. Putyin ráunt a huzakodásra, és december 1-jén Törökországban bejelentette, hogy Oroszország, közelebbről a Gazprom nevű állami monopólium eláll a Déli Áramlat tervétől.
Az orosz lépés megrengette Európát. Végtére is a Déli Áramlat a Fekete-tenger keleti partjáról juttatta volna az orosz földgázt a Bulgáriába tervezett „kapun” át Szerbiába, Magyarországra és Ausztriába, de a leágazásokkal és az összekötő vezetékekkel együtt még Szlovéniába, Horvátországba s Ausztriából tovább Olaszországba vagy bármely nyugat-európai országba. Ez lett volna a maga évi 63 milliárd köbméterével messze a legnagyobb kapacitású (nem földfelszíni) orosz földgázvezeték. Ez a mennyiség csaknem háromszorosa annak, amit a kizárólag Németországot kiszolgáló Északi Áramlat befogad.
Az eredeti orosz koncepció az volt, hogy a két áramlattal harapófogóba szorítják Ukrajnát, azaz részben fölöslegessé teszik ezt a roppant kellemetlen vitapartnert. Az ukránok évek óta lobbiznak az uniónál e „szükségtelen, politikai célzatú orosz terv” ellen, és nem eredménytelenül. Tudniillik az uniós jog azt mondja ki, hogy egy energiahordozó kitermelése, eladása és szállítása nem lehet egy kézben, azaz a termelő és a vezetéktulajdonos nem lehet ugyanaz a vállalat, értsd: a Gazprom.
Az unió – a háttérben erős amerikai nyomással, melynek a politikai éle nem elvitatható – felkarolta az „ukrán ügyet”, és idén nyáron bezáratta a bulgáriai kaput. Leállíttatta a már folyamatban levő építkezést, miáltal elvileg értelmét vesztette az egész projekt. Nincs hová juttatni a Fekete-tenger alatti vezetéken érkező orosz gázt. És a jelek szerint körülbelül abban az arányban nőtt az uniós ellenszenv a Déli Áramlattal szemben, amilyen mértékben éleződött a Krím félsziget bekebelezése után az ukrán–orosz konfliktus.
Az oroszok megsértődtek, és elindították a „B tervet”. Putyin nem azért utazott el Ankarába Erdo?an miniszterelnökhöz, hogy kedves szavakat váltsanak egymással, hanem hogy szándéknyilatkozatot írjon alá a Déli Áramlatba szánt hatalmas földgázmennyiség Törökországba való átirányításáról. A törökök Németország után már ma is az orosz földgáz második legnagyobb európai vásárlói, és létezik egy Kék Áramlat nevű, tenger alatti csővezeték, amelyen keresztül úgy 13 milliárd köbméter gázt kapnak. E mellé akarnak most az oroszok egy második, jóval nagyobb kapacitású vezetéket építeni, s eljuttatni az energiát a török szárazföldön keresztül a török–görög határra.
Egy szakértő úgy fogalmazott, hogy Putyin ezzel a törökök kezébe adta a „földgázkulcsot”. Egy szokatlanul pikírt nyilatkozatban, amely december 6-án hangzott el az orosz köztévében, Alekszej Miller Gazprom-főnök azt mondta, Oroszország a továbbiakban nem épít csővezetéket Európában, és nem foglalkozik az „egyéni vásárlókkal”, vagyis aki földgázt akar, forduljon a törökökhöz.
De addig eltelik majd pár év. Miller pimaszkodását egyelőre semmi nem támasztja alá. Az ukránok most még „hátradőlhetnek”. Egy hangot nem hallani még arról, hogy hol húzódik majd az új vezeték nyomvonala, mennyivel volnának készek beszállni a török beruházók az építkezésbe, ki fogja finanszírozni a törököket és Görögországot összekötő vezetékhálót, amelyen át egy nagy nemzetközi konzorcium üzemeltetni kívánja Dél-Olaszország felé – Albánián át – az úgynevezett Transzadriai csővezetéket (azerbajdzsáni földgázból), illetve annak elkerülhetetlen bővítését.
Mivel az egyetlen érintkezési pont, ahonnan a Déli Áramlatba szánt orosz földgáz eljuthat az európai vásárlókhoz, Törökország kétségkívül kivételezetten jó stratégiai helyzetben van. Körülbelül sejteni is lehet, hogy mit akar: a területére belépő földgázt viszonylag olcsón megvásárolja, és azonnal reexportálja, lehetőleg drágán. Putyintól máris kapott 6 százaléknyi árengedményt, de 15-öt akar elérni. Az a lépték, amit az orosz B terv ígér, nagyon nagy üzletnek lehet a forrása, feltéve, hogy a Gazprom képes lesz finanszírozni az új vezeték rá eső részét. Merthogy közben vadul építkezik Kína felé is, sőt cseppfolyósgáz-terminálokban is gondolkodik.
Mindezzel együtt a B terv nagy kitolás Európával. Az uniós tilalommal eddig két tagország, Ausztria és Magyarország, valamint Szerbia dacolt. Lévén érvényes szerződése mindhárommal, gondolható, hogy Putyin nem azért telefonálgatott Budapestre és Belgrádba, hogy bocsánatot kérjen, hanem a kártalanítás valamilyen formájáról értekezik. Végtére is hálásnak kell lennie, hogy – ellentétben a megzsarolt Bulgáriával – kitartottak a Déli Áramlat mellett. Tekintettel arra, hogy nekünk nincs még megállapodásunk a Gazprommal a 2015-től érvényes gázárról, ebből ránk nézve még valami jó is kijöhet.
A Déli Áramlat magyar története különben tele van bizarr fordulatokkal. Tíz évvel ezelőtt aki a Nabuccót, az unió kedvenc projektjét támogatta, dicsérő szavakat kapott, aki a Nabucco-ellenes oroszokat, az meg letolást. Gyurcsány Ferenc tojástáncot járt. Már akkor is a Déli Áramlat felé kacsintgatott, de szervezett Budapesten Nabucco-konferenciát, sőt elutazott Azerbajdzsánba és Türkmenisztánba is, hogy körülnézzen, jöhet-e innen elég földgáz a Nabucco-vezetékbe. Sok kétség nem maradhatott benne, mert 2008. február 28-án Moszkvában megállapodást írt alá Putyinnal a Déli Áramlat magyarországi szakaszának megépítéséről. Sőt azt is kimondta, hogy az Oroszországgal való együttműködésnek nincsen alternatívája.
Több se kellett az akkor még „atlantista” Fidesznek. Orbán Viktor ellenzéki pártelnökként közölte: „A magyar kormány puccsot hajt végre a magyar parlament ellen, saját népe ellen.” Erősen kifogásolta, hogy a kormány „hosszú távra szóló, titkosított szerződést köt a 21. századot és a teljes Kárpát-medencei magyar nép életét meghatározó” (!) energiakérdésben. Az is elhangzott: a Déli Áramlat csak fokozná Magyarország egyoldalú, leküzdendő orosz energiafüggését.
Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Miután az osztrák OMV mint koordinátor „holttá nyilvánította” a Nabuccót, az immár kormányfőként fungáló Orbán Viktor filozófiai mélységekig hatolva fedezte fel a „keleti szelet”, s állt át arcrándulás nélkül a Déli Áramlat mellé. Idén nyáron már törvényben is. Tiszta sor: Putyin visszakozása jó nagy pofon volt – neki is. Kíváncsi vagyok, mit gondol arról, hogy Miller úr szerint az ukrajnai tranzit, amelyen át a földgázt kapjuk, „le lesz nullázva”.
Kénytelen-kelletlen változik a narratíva. Szijjártó miniszter már az „orosz ellátás alternatíváját” keresi, s csakúgy, mint a főnöke, Azerbajdzsánt emlegeti. Azt az Azerbajdzsánt, amelynek szinte a teljes készletét fölvásárolták az oroszok! Amit pedig nem, azt majd megvehetjük Orbán másik példaképétől: Törökországtól. Mondjuk úgy hat év múlva.
