Putyin nagy beismerést tett az Emberi jogok Tanácsa előtt

Az atomháború lehetőségéről és az orosz-ukrán háború menetéről beszélt Vlagyimir Putyin az orosz Emberi Jogok Tanácsa előtt. 

2022. december 8., 09:18

Szerző:

A nukleáris háború veszélye egyre nő – fejtette ki Vlagyimir Putyin az orosz Emberi Jogi Tanács éves ülésén. Hozzátette: Oroszország ugyanakkor „nem őrült meg”, hogy elsőként vesse be az tomfegyvert. Az orosz elnök a tanács előtt az is kifejtette, hogy az ukrajnai háború még sokáig elhúzodhat – ez már BBC hosszabb beszámolójából derül ki.

A nyugati tisztviselők szerint Putyin kezdetben gyors győzelmet tervezett – írja a BBC –, ezért fokozottan figyelemmel kell kísérni, hogy Oroszország bevethet-e nukleáris fegyvert a győzelem érdekében. Erről Putyin úgy nyilatkozott videókapcsolaton keresztül, hogy

„Egy ilyen fenyegetés növekszik, helytelen lenne eltitkolni.”
Kijelentette: Oroszország „semmilyen körülmények között” nm fogja először használni az atomfegyvereket, és senkit sem fenyeget nukleáris arzenáljával.
„Nem őrültünk meg, tisztában vagyunk azzal, hogy mi az atomfegyver. Nem fogunk úgy rohangálni a világban, hogy közben egy borotvával hadonászunk.”

Putyin azzal is dicsekedett, hogy Oroszország rendelkezik a világ legmodernebb és legfejlettebb nukleáris fegyvereivel. Hozzátette: az Egyesült Államok sokkal messzebbre ment Oroszországnál azzal, hogy nukleáris fegyvereit más országokba telepítette helyezte.

„Nincs nukleáris fegyverünk – beleértve a taktikaiakat is – más országok területén, de az amerikaiaknak van Törökországban és számos európai országban”

– mondta.

Putyin Nagy Péterhez hasonlította önmagát

Putyin beismerte:

kudarcot vallott az a terve, hogy a támadást követő pár napon belül elérjék céljaikat Ukrajnában.

Mint mondta: a háború „hosszú folyamat lehet”. Igaz, hozzátette, hogy az orosz erők már eddig is „jelentős eredményeket” értek el Ukrajnában. Példaként említette azokat az új területeket, amelyeken „népszavazásokat” tartottak az Oroszországhoz való csatlakozásról, mindezt annak ellenére, hogy ezeket jelenleg sem tartják ellenőrzésük alatt az orosz csapatok. 

Putyin eldicsekedett a tanács előtt azzal, hogy az annektálások az Azovi-tengert – amelyet Délkelet-Ukrajna és Délnyugat-Oroszország határol – Oroszország „belső tengerévé" tették, hozzátéve, hogy ez Nagy Péter orosz cár törekvése. Putyin elnök korábban is összehasonlította magát a XVII.-XVIII. század fordulóján élt orosz cárral, akinek uralkodása alatt kezdődött az addig elzárkózó Oroszország nagyhatalommá válása. 

(Kiemelt képünk: Vlagyimir Putyin orosz elnök beszédet mond 2022. április 12-én. fotó: Jevgenyij BIJATOV / Szputnyik / AFP)