Phenjani homályban – Felkészül a negyedik nemzedék a Kim Dzsong Un utáni időkre Észak-Koreában?
A hivatalos elnevezése szerint Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nem tett soha olyan bejelentést, amely alapján következtetni lehetne a várható utód személyére. Dél-koreai és kínai elemzők egyelőre kétkedve fogadják azokat a jelentéseket, miszerint Kim súlyos állapotba került volna szívműtéte következtében. A hivatalos címe szerinti „legfőbb vezető” mindenesetre távol maradt attól az ünnepi megemlékezéstől, amelyet államalapító nagyapja, Kim Ir Szen születésének 108. évfordulója alkalmából április 15-én rendeztek.
Kim Dzsong Un a mindenkori „legfőbb vezetőt” adó Kim dinasztia harmadik generációját jelent: az 1948-ban létrejött állam első vezetőjét, Kim Ir Szent fia, Kim Dzsong Il követte a kommunista „trónon”. Ő 2011-ben szívrohamban halt meg, és akkor vette át a hatalmat a harmadik Kim. Az eddigi két vezetőváltáshoz képest most annyiban mindenképpen más a helyzet, hogy Észak-Korea nukleáris fegyverkészlete időközben számottevő nagyságrendűre nőtt, és egyáltalán nem közömbös, hogy ki tarthatja az ujját az atomrakéták indító gombján.
Az elmúlt két évben Kim Dzsong Un húga, a 31 éves Kim Jo Dzsong volt a leginkább reflektorfényben levő családtag. Hivatalosan a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának az egyik igazgatóhelyettesi rangját viselte, gyakorlatilag azonban bátyja kabinetfőnökeként ténykedett. Korábban előfordult ugyan, hogy hosszú időre eltűnt a nyilvánosság elől, és ez mindenféle találgatásokra késztette a "dzsucse eszme" misztikus homályában tapogatózó külföldi elemzőket, de e hónap elején a párt KB Politikai Bizottságának a póttagja lett, ami jelentős előrelépés a vezetői hierarchiában.
A feltételezések szerint Kim Jo Dzsong rendelkezik a legkiterjedtebb hatalmi bázissal, tehát ha valóban „régenstanács” alakul, akkor ő lehet ennek a formailag kollektív vezetői testületnek a de facto feje. Cso Han-bum, a Nemzeti Egyesítés Koreai Intézete elnevezésű szöuli intézmény szakértője szerint hozzá tartozik a párt adminisztratív osztálya – ez az elnevezés a kommunista diktatúrák hagyományos kánonja értelmében a titkosszolgálatok, a közbiztonsági szervek és az igazságszolgáltatás fölötti pártfelügyeletet gyakorolja. Nem tudni, hogy a PB-póttagság elnyerése már nem arra tekintettel történt-e, hogy bátyján orvosilag indokolttá vált valamilyen nagyobb műtét elvégzése.
Szintén esélyes arra, hogy bekerüljön a kollektív vezetői testületbe Csu Rjong He, a Politikai Bizottság tagja, aki a Legfelső Népi Gyűlés, vagyis a „parlament” elnökségének az elnöke, és ebbéli minőségében elvben – persze a „legfőbb vezető” árnyékában hangsúlyozottan csak elvben – Észak-Korea államfője.
Ebbe a pozícióba tavaly került, miután évtizedeken át szolgálta a Kim dinasztiát, legutóbb a hadsereg politikai főcsoportfőnökeként.
Pak Pong Dzsu, aki szintén PB-tag, és miniszterelnökként ő felügyelt bizonyos felettébb szerény mértékű, de mégis csak piaci irányba mutató gazdaságirányítási módosításokat, valószínűleg ugyancsak bekerülhet az esetleges „régenstanácsba”, ha a dolgok úgy alakulnak, hogy azt meg kell alakítani.
Kulcsfigura még, és amerikai kormányzattal a nukleáris leszerelésről folytatott alkudozásban különösen fontos szereplő Kim Jong Csol tábornok, az ország volt legendás kémfőnöke, akinek a kegyvesztettségéről többször keringtek hírek, de aztán mindig újra feltűnt Kim Dzsong Un oldalán, és most a párt Központi Bizottságának az alelnöki címét viseli.
Az elemzések fontos személyként említik még Ri Szon Gvon külügyminisztert, aki szintén aktív résztvevőnek mutatkozott a nukleáris leszereléssel kapcsolatos tárgyalásokon.
Azok vázlatos áttekintése után, aki vélhetőleg játékosnak tekinthetők, most nézzük azokat a családtagokat, akik állítólag nem játszanak. Kim Dzsong Csol a „legfőbb vezető” bátyja, de nem vesz részt az ország irányításában. Csöndes életet él, a zenének hódol – mondta róla Te Jong Ho, Észa-Korea londoni nagykövetségének volt első beosztottja, aki – ahogy mondani szokták – a szabadságot választotta. Kim Dzsong Csolt a jelek szerint nem érdekli a közélet, ezért valószínűtlen, hogy öccse távoztával előtérbe kerülne, bár őróla annyi azért elmondható, hogy legalábbis kapcsolatot tart a testvéreivel.
Nála is távolabb van a tűztől Kim Kjong Huj, aki Kim Dzsong Ilnek, a dinasztia második nemzedékbeli „legfőbb vezetőjének” a nőtestvére. Fivére uralkodása alatt a vezető körhöz tartozott, férje, Dzsang Szong Tek pedig Kim Dzsong Il után az ország második legfontosabb vezetőjének számított. Őt azonban Kim Dzsong Un 2013-ban - állítólag politikai hűtlenség és összesküvés okán - kivégeztette. (Voltak olyan híresztelések, miszerint kutyákkal tépette szét, de ez állítólag rágalom, és szabályos állami sortűz oltotta ki életét.) Özvegye, Kim Kjong Huj ezután hosszasan betegeskedett, de ez év elején egy ünnepi előadáson megjelent unokaöccse, a „legfőbb vezető” oldalán.
A „királygyikosságok” műfajánál maradva említést érdemel még, hogy 2017-ben két nő Malajzia fővárosának, Kuala Lumpurnak a repülőterén idegméreggel meggyilkolta Kim Dzsong Un féltestvérét, a régóta Makaón élő Kim Dzsong Namot.
Ami a negyedik generációt illeti, a dél-koreai titkosszolgálat úgy véli tudni, hogy Kim Dzsong Unnak három gyermeke van, tíz és három év közöttiek, tehát a legidősebb fiúnak is évekre lenne még szüksége ahhoz, hogy átvegye az irányítást. Kim Dzsong Ilnek húsz éve volt arra, hogy apja, Kim Ir Szen mellett „beletanuljon az uralkodásba”, Kim Dzsong Un azonban – apja hirtelen szívhalála miatt - már csak egy évet tudott „gyakornokoskodni” a diktátorszakmában.
Go Mjong Hjun, a szöuli székhelyű Politikai Tanulmányok Ázsiai Intézetének a Reuters által megszólaltatott kutatója szerint valószínűtlen, hogy Kim Dzsong Un húga, Kim Jo Dzsong tartósan a saját kezébe venné a hatalomgyakorlást, de az könnyen lehet, hogy gondoskodni kíván az átmenetről, amíg a gyerekek felnőnek. Az sem elképzelhetetlen, hogy egy időre Kim Dzsong Csol, a mostani „legfőbb vezető” bátyja valamelyest aktivizálja magát.