Perbe kezdett a francia köztársasági elnök felesége
Azonban sokakban felmerült, miért szánta el magát Brigitte Macron a döntésre.
Brigitte Macron jogi lépésekre szánta el magát az őt ért „összeesküvés-elmélet” miatt, ami szerint a francia köztársasági elnök felesége transznemű nő – írta meg a BBC szerdán.
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Emmanuel Macron, francia elnök feleségével kapcsolatos híresztelések terjednek a francia sajtóban. A Faits et Documents című szélsőjobboldali lap állítólagos „oknyomozó” összeállítása azt állítja, hogy
a 68 éves Brigitte Macron Jean-Michel Trogneux néven férfiként született, majd később váltott nemet és nevet.
A francia first lady a közösségi médiában került célkeresztbe a hamis állításokkal, miután azok szeptemberben megjelentek egy szélsőjobboldali weboldalon, majd összeesküvés-elméletek hívei terjesztették őket. Brigitte Macron ügyvédje megerősítette, hogy a hír – miszerint Macron eljárást indít az üggyel kapcsolatban – igaz.
„Úgy döntött, hogy eljárást kezdeményez, ami már folyamatban is van” – erősítette meg meg Jean Ennochi ügyvéd az AFP hírügynökségnek.
Ugyanakkor sokakban felmerült, hogy Brigitte Macron miért fordult a bírósághoz, hogy elnyomjon egy ilyen nevetséges koholmányt.
„A bírósági pereskedés azt a benyomást keltheti az összeesküvés-elméletek iránt érdeklődőkben, hogy valóban van mit elhallgatni. Máskülönben miért vennék ennyire komolyan?”
– tette fel a kérdést a BBC tudósítója, aki szerint a pletyka terjesztésében a közelgő választások is szerepet játszhatnak, vagy valamiről el akarják terelni a figyelmet, vagy tényleg csak egy rosszindulatú koholmány.
Emanuel Macron egyébként hivatalosan még nem erősítette meg, hogy indul a választáson, azonban széles körben számítanak rá.
(Kiemelt kép: Emmanuel Macron francia elnök és Brigitte Macron francia first lady Marcoussisban 2021. november 15-én. Fotó: Ludovic MARIN / POOL / AFP)