Páncéltörő rakétát küldtek Libanonból Izraelre

Többeket megsebesített egy Libanonból Izraelbe átlőtt páncéltörő rakéta, miközben Izrael tovább folytatja a harcokat a Gázai övezet mellett az északi, libanoni határon és Ciszjordániában is a szélsőséges palesztin iszlamisták ellen – közölte az izraeli hadsereg vasárnap.

2023. november 12., 15:34

Szerző:

Egy ember életveszélyesen, öt másik civil pedig súlyosan megsebesült a Libanonból indított páncéltörő rakéta miatt. Munkáltatójuk szerint az áldozatok a helyi elektromos művek dolgozói voltak, akik a megrongálódott villanyvezetékeket javították a korábban már kiürített határvidéken.

Az izraeli média közlése szerint a palesztinokat segítő, libanoni síita Hezbollah vállalta a felelősséget a lövedékért.

Felső-Galileában egy páncéltörő rakéta repeszeitől egy mintegy nyolcvanéves férfi közepes súlyosságú sebesüléseket szenvedett, őt a cfati Ziv kórházba szállították. Ezt követően a Hula-tótól északra fekvő utakat biztonsági okokból lezárták a civil forgalom elől. A felső-galileai települések lakóit arra utasította a polgári védelem, hogy zárkózzanak be otthonaikba.

Az izraeli hadsereg harci repülőgépei szombaton „számos terroristacélpontot” támadtak meg libanoni területen, és megsemmisítették a Hezbollah katonai infrastruktúrájának különböző részeit és állásait az előző napon Izrael ellen indított lövedékekre válaszul.

Az izraeli hadsereg azt is bejelentette, hogy a ciszjordániai éjjeli razziákon „több tucat terroristát tartóztattak le”, köztük a Hamász sok fegyveresét. A Sin Bét belbiztonsági szolgálat, a hadsereg és a határőrség alakulatai megöltek egy ciszjordániai terrortámadásokért felelős palesztint Kefar-Burkában, és őrizetbe vették osztagának három tagját.

A beszámolók szerint

a Náblusz melletti Burka faluban élő Muntaszar Szif „pokolgéppel a kezében” próbált megszökni, ezért lőtték agyon.

A hadsereg közlése szerint Szif korábban 17 évet töltött korábban börtönben Izraelben terroristatevékenység miatt. Megsemmisítették az autójában és a házában talált robbanószerkezeteket, valamint két Carlo típusú lőfegyvert.

Egyiptom eközben újra megnyitotta a rafahi átkelőt, ahol kettős állampolgárságú palesztinok és sebesültek egy csoportja kimenekülhetett a Gázai övezetből. Nyolcvan kettős állampolgárságú palesztin mellett néhány sebesült palesztin már korábban átkelhetett egyiptomi gyógykezelésre. Pénteken azonban leállították a forgalmat a rafahi átkelőnél a sebesült palesztinok Gázai övezetből történő kiszállításában adódott problémák miatt.

(Kiemelt képünkön Dél-Libanonból kilőtt rakétákat fogtak el egy határon túli pozíció felett az észak-izraeli Kibbutz Dan közelében 2023. november 7-én, a Hezbollah és Izrael közötti, határokon átnyúló feszültségek fokozódása közepette, miközben délen folytatódnak a harcok a Hamász fegyvereseivel a Gázai övezetben. Fotó: Jalaa MAREY / AFP)