Osztrák kormányválság: éppen szétesik Kurzék koalíciója, már az alkancellár is hátat mutat neki

Az ellenzék bizalmatlansági indítványt tervez benyújtani a kancellár ellen.

2021. október 8., 16:54

Szerző:

Alternatívákat keres a Sebastian Kurz osztrák kancellárral való közös kormányzás helyett a jelenlegi koalícióban részt vevő Zöldek pártja, ezért ellenzéki pártokkal kezdett egyeztetéseket pénteken – közölte Werner Kogler, a Zöldeket vezető alkancellár, írja az MTI.

Elsőként Pamela Rendi-Wagnerrel, a Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnökével folytattak megbeszélést. A kormányválságot az idézte elő Ausztriában, hogy a napokban házkutatásokat tartottak az Osztrák Néppárt (ÖVP) székházában, a pénzügyminisztériumban és a kancellári hivatalban. A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódik Kurz közvetlen környezetében.

A botrány nyomán az ellenzék kedden bizalmatlansági indítványt készül benyújtani a kancellár ellen.

Sigrid Maurer, a Zöldek frakcióvezetője pénteken úgy nyilatkozott:

„teljesen világos, hogy így nem maradhat tovább valaki hivatalban”.

Azt a kérdést azonban nyitva hagyta, hogyan szavaznak majd egy ténylegesen benyújtott bizalmatlansági indítvány esetén. Hozzátette: felszólították a Sebastian Kurz vezette Osztrák Néppártot (ÖVP), hogy találjanak feddhetetlen személyt a kancellári pozícióra, aki képes a hivatalt vezetni.

Werner Kogler úgy vélekedett, hogy Kurz politikai cselekvőképessége korlátozott, és

„az ÖVP-nek meglenne a lehetősége, hogy olyan embert delegáljon a pozícióra, akit nem fenyeget évekig tartó súlyos jogi procedúra terhe”.

Mindkét zöldpárti politikus egyetértett abban, hogy

a Kurz elleni korrupciós vádak, az 1,3 milliós közpénzekkel való visszaélés gyanúja elég súlyos ahhoz, hogy a kancellár folyamatosan a vádak visszautasításával legyen elfoglalva, ahelyett, hogy a munkáját végezné.

„Minden jel arra mutat, hogy az ÖVP nem kíván új személyt állítani a kormány élére, ezért beszélünk a többi párt képviselőivel” – tette hozzá Sigrid Maurer.

A Zöldek és az SPÖ megbeszélése után Kogler és Rendi-Wagner közös nyilatkozatot adott ki, amelyben kifejtették, hogy

a kancellárt és a közvetlen környezetét érintő korrupciós vádak felett nem lehet egyszerűen napirendre térni.

„A hazánkért érzett felelősség tudatában egyet értettünk abban, hogy most stabilitásra és rendre van szükség” – áll a közös közleményben.

A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) szerdai akciója arra irányult, hogy bizonyítékokat találjon: manipulálta-e az ÖVP az Österreich című tömeglapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban, és közpénzből fedezték-e a megjelentetésüket.

Sebastian Kurz, aki akkoriban a párt feltörekvő politikusaként külügyminiszter volt, visszautasította azokat az állításokat, hogy ő állt az ügy mögött. Hangsúlyozta, hogy 2016-ban sem pártelnök, sem pénzügyminiszter, sem kancellár nem volt. Közölte: nincs arra utaló bizonyíték, hogy érintett, és nem áll szándékában lemondani a kancellári tisztségről.

(Kiemelt kép: Werner Kogler osztrák zöldpárti frakcióvezető és alkancellár újságírókkal beszélget, amikor az osztrák elnökkel való találkozóra érkezik a bécsi Hofburg-palotába 2021. október 7-én. Fotó: Herbert Neubauer / APA / AFP)