Ijesztő Orosz-Afrika – A Kreml nagy árat kér a támogatásért
A Valdaj Klub néven ismert nemzetközi vitaklub nemrégiben tartott ülésén Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy október végén több mint negyven afrikai államfő részvételével Oroszország–Afrika-csúcsértekezletet tartanak Szocsiban. Ezen a találkozón – közölte – „átfogó napirendet szándékozunk javasolni partnereinknek, amely a gazdaságtól az energetikán, a közelekedésen és az oktatáson át az ökológiáig a legkülönfélébb területeket foglalja magában”.
A bejelentést a világsajtó úgy értékeli, mint a Kreml arra irányuló újabb próbálkozását, hogy visszaszerezze a Szovjetunió bukása óta nagyrészt elveszített pozícióit a fekete kontinens országaiban, sőt továbbiakra is szert tegyen.
Az ötvenes évek végétől némi politikai befolyásért cserébe a Szovjetunió szinte számolatlanul öntötte a pénzt, technikát, fegyvert abba a feneketlen hordóba, amelynek dongáit az állítólagosan szocialista útra lépett közel-keleti és afrikai országok – Egyiptom, Guinea, Ghána, Mali, Etiópia stb. – alkották. Az elmúlt évtizedben Oroszország – immár mindenfajta ideológiai megkötöttség nélkül – ismét igyekszik Afrika-szerte jelentős politikai, gazdasági és katonai jelenlétre szert tenni. A fekete földrészen komoly befolyással bíró volt gyarmattartó hatalmak, valamint az Egyesült Államok, majd az afrikai országokban átfogó gazdasági projekteket megvalósító Kína mind nyugtalanabbul figyelték és figyelik a Kremlnek ezt a nyomulását, amellyel őket akarja kiszorítani a térségből. A The New York Times éppen a napokban tette szóvá, hogy Oroszország egész Afrikában növeli katonai befolyását, fokozza fegyvereladásait, katonai és biztonsági szerződéseket ír alá a térség autokrata vezetőivel, ami aggodalomra készteti a nyugati politikusokat.
Szíriában a földközi-tengeri orosz hadiflottának sikerült megtartania támaszpontját Tartusban, és ehhez mára légi támaszpont is járul, mi több, az orosz fegyveres erők Bassár el-Aszad elnök csapatainak oldalán immár nem is titkoltan avatkoznak be az országban folyó polgárháborúba. Igaz, a szárazföldi harcokban az orosz katonai részvétel és vele az elszenvedett veszteségek elsősorban nem a reguláris csapatok, hanem az úgynevezett Wagner-csoport számlájára írhatók. Ezt a hadsereg veteránjaiból álló, ötezer főre tehető zsoldoscsapatot először a Krím elfoglalásakor, majd a kelet-ukrajnai szakadár „népköztársaságok” védelmében vetették be, ami kényelmesnek tűnő megoldás, hiszen a hivatalos Moszkva azt mondhatja, hogy „ez nem mi vagyunk, ezek tőlünk független önkéntesek”. A tankokat, tüzérséget is felvonultatni képes úgynevezett VCSK-t (ez a „katonai magánvállalkozás” orosz rövidítése) a külföldi sajtó ahhoz a Jevgenyij Prigozsin nevű szentpétervári oligarchához köti, akit a nyugati média előszeretettel nevez „Putyin szakácsának”. Igaz, egyes értesülések szerint az utóbbi időben a Wagner-csoport kezd kiesni a Kreml kegyeiből, de helye nem marad betöltetlenül: azt a Vega, a Patriot és a Scsit nevű fegyveres szervezetek ugyancsak jól fizetett zsoldosai veszik át.
Ami az orosz fegyverexportot illeti, annak – a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet jelentése szerint – már tavalyelőtt a 13 százaléka jutott Afrikába, jelentős részben Algériába. De nem csak oda. Nigéria például tizenkét Mi–35 mintájú csapásmérő helikoptert rendelt Oroszországtól, továbbá Szu–30-as, negyedik generációs vadászrepülőgépeket, harckocsikat, felderítőeszközöket is akar vásárolni, amelyeket a Boko Haram nevű iszlamista terrorszervezet elleni harcban kíván bevetni.
A mozambiki fegyveres erők szinte teljes fegyverzete orosz gyártmányú. A stockholmi intézet jelentése szerint 2018-ban a kelet-afrikai ország hadseregében a többi között 60 darab T–54-es harckocsi, 260 BTR–60 és BTR–152 mintájú szállító harcjármű, nagyszámú Sz–75-ös és Sz–125-ös légvédemi rakétaegység állt hadrendben. A fegyver- és hadianyag-szállítással együtt jár a katonai eszközöket gyártó ország tisztjeinek a jelenléte, akik a helyi katonaságot képezik ki a fegyverzet alkalmazására. A Közép-afrikai Köztársaságban pedig már az államfő nemzetbiztonsági főtanácsadója is Moszkvától kölcsönzött káder.
Szembetűnő a líbiai polgárháborúba való orosz katonai beavatkozás is. A londoni The Times értesülése szerint a tripoli kormány ellen küzdő hadúr, Halifa Haftár erőit Oroszoszág több száz zsoldossal, tüzérséggel, drónokkal támogatja. Hasonló támogatást kért és kap Moszkvától az ugyancsak polgárháborúban álló Szudán elnöke, Omar el-Basír is. Más afrikai országokban, köztük Nigerben, Nigériában, Csádban, Burkina Fasóban és Mauritániában orosz katonai tanácsadók működnek. A múlt évben az orosz kormány katonai együttműködésről szóló megállapodást írt alá Guineával, Burundival és Madagaszkárral. Mali segítséget kért Oroszországtól a terroristák elleni harcához, noha éppen ezen a jogcímen több ezer francia katona és ENSZ-békefenntartó is tartózkodik az országban. A nemzetközi sajtóban néhány hónappal ezelőtt nagy port vert fel három orosz televíziós újságíró meggyilkolása a Közép-afrikai Köztársaságban, ahol az orosz zsoldosok ottani jelenlétéről próbáltak dokumentumfilmet forgatni, és állítólag ezért fizettek az életükkel.
Ám ha Hruscsov és Brezsnyev alatt egy harmadik világbeli állam támogatásához az is elég volt, hogy vezetői szépeket mondjanak az épülő kommunizmusról, a mai orosz vezetés pragmatikusabban kezeli a kérdést.
Túl azon, hogy Moszkva a Földközi-tengeren kívül az Ázsiába vezető vízi út állomásain, Eritreában, Etiópiában, Mozambikban haditengerészeti értelemben is szívesen vetné meg a lábát, ezért anyagi áldozatokra is hajlandó, afrikai geopolitikai terjeszkedését a gazdasági haszonnal igyekszik összekapcsolni.
Augusztusi moszkvai látogatásán Filipe Nyusi mozambiki elnök az országában fellelhető szénhidrogének kitermelésében és exportjában való orosz részvételről állapodott meg Vlagyimir Putyinnal. A Zambézi folyam deltájában szénhidrogének után kutató konzorciumban a Rosznyefty orosz kőolajvállalat máris a részvények 20 százalékát mondhatja magáénak. Nigéria a Tyazspromexport orosz céggel kívánja megterveztetni kohászati kombinátját, amelynek üzemeltetéséhez a Ruszal orosz vállalattól vár műszaki segítséget.
Számítani lehet tehát arra, hogy a zsoldosok igénybevételéért, az orosz harckocsik, lövegek és harci repülőgépek szállításáért, a katonai tanácsadók és kiképzők szorgos munkájáért az afrikai országok a múlttól eltérően ezúttal már nem szép szavakkal, esetleg banánnal fognak fizetni. Amikor Orosz-Afrikával ijesztget, a nyugati média alighanem erősen túloz. Mindamellett bizonyos, hogy a Szocsiban tartandó csúcson érdekes fejlemények várhatók. / Kulcsár István
