Orosz-ukrán háború – gondok vannak a rubelben történő fizetéssel

A probléma ott kezdődik, hogy eurós szerződést kötöttek a felek. 

2022. március 28., 10:51

Szerző:

Az ENI olasz energetikai cég nem tud rubelben fizetni az orosz gázért, mivel nem rendelkezik azzal – mondta Claudio Descalzi, az ENI vezérigazgatója az Egyesült Arab Emírségekben rendezett energiafórumon.

Az ENI már korábban bejelentette, hogy

kilép az oroszországi Kék Áramlat projektből, és lemond „jelentéktelen jelenlétéről” is Oroszországban.  

A Kék Áramlatot 2005 novemberében avatták fel. A vezeték Oroszországból szállít földgázt Törökországba a Fekete-tengeren keresztül, a tengerfenéken. Az 1213 kilométeres vezeték 396 kilométeres tengeri szakaszát az oroszországi kompresszorállomással együtt a Gazprom és az olasz ENI közös vállalata, a hollandiai bejegyzésű Blue Stream Pipeline B.V. üzemelteti, míg az oroszországi szakaszt a Gazprom, a törökországit pedig a török állami BOTAS olajvállalat.

Az ENI honlapján az is szerepel, hogy a Rosznyefty orosz céggel közös projekteket már 2014-ben befagyasztották (tiltakozásul a Krím orosz elfoglalása miatt) .
    

„Nincs vagyonunk Oroszországban, nincsenek ott projektjeink, de veszünk orosz gázt. Azt kérték, hogy rubelben fizessünk, ezt nem fogjuk tudni megtenni, mert nincs rubelünk. Az élő szerződés pedig euróban határozza meg a kifizetéseket. Ezt egyoldalúan nem lehet módosítani. Egy ilyen változtatáshoz megállapodásra van szükség”

– mondta Descalzi. Az olasz vállalatvezető megjegyezte, hogy jelenleg Ukrajnán keresztül érkezik az orosz földgáz Olaszországba. Az ENI vezetője szerint cégénél nem biztosak a jövőbeni orosz üzemanyag-ellátásban.

Vlagyimir Putyin orosz elnök március 23-án kiadott utasítása szerint át kell térni a csak rubelért történő gázexportra a „barátságtalan országok” esetében, ilyan például az Európai Unió, amely gázimportjának mintegy 40 százaléka származik Oroszországból.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Kirill KUDRYAVTSEV / AFP)

 

Tegnap 20:27

Ismeretlen tettesek támadtak meg egy koszovói rendőrjárőrt vasárnapra virradóra, a tűzpárbaj még délután is tartott. Egy rendőr meghalt, egy megsebesült, és egy támadó is meghalt – közölte a pristinai belügyminisztérium.