Orosz kémek: Bizonyítani tudjuk, hogy a Nyugat robbantotta fel az Északi Áramlatot

Oroszországnak olyan adatai vannak, amelyek megerősítik, hogy a Nyugat áll az Észak-Áramlat gázvezetékeken történt robbanások mögött – jelentette ki Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója újságíróknak pénteken Moszkvában.

2022. szeptember 30., 13:21

Szerző:

„Vannak bizonyos adataink, amelyek nyugati nyomra utalnak ennek a terrorcselekménynek az elkövetésében” – mondta Nariskin. „A Nyugat mindent megtesz annak érdekében, hogy elrejtse ennek a nemzetközi terrorcselekménynek a valódi szervezőit és elkövetőit” – tette hozzá. A kémfőnök emlékeztetett arra, hogy Oroszországban vizsgálat indult, hogy felderítsék az Északi Áramlat gázvezetéket megrongáló robbanások hátterét. Az orosz főügyészség korábban közölte, hogy az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) nyomozati csoportfőnökségének anyagai alapján büntetőeljárást indított. 

Oroszország kezdeményezésére pénteken, közép-európai idő szerint 21 órakor összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa az Északi Áramlat-1 és -2 gázvezetéken történt robbanások miatt. A dán és a svéd hatóságok a héten négy gázszivárgást észleltek az Oroszországból Németországba vezető Északi Áramlat gázvezetékrendszer minkét vezetékpárján. Németország, Dánia és Svédország nem zárja ki, hogy célzott szabotázs történt.

(Kiemelt képünk: A svéd partiőrség egyik repülőgépéről készült kézi fotó az Északi Áramlat-1 gázvezeték szivárgásából származó gáz felszínre törését mutatja a Balti-tenger svéd gazdasági övezetében, a dán Bornhol-sziget közelében. Fotó: Svéd Partiőrség/AFP)

2024. április 14., 07:54

A légvédelem ellenrakétái elfogták az Izraelre kilőtt több tucat iráni ballisztikus rakétát - jelentette az izraeli 12-es televízió magas rangú izraeli tisztségviselőkre hivatkozva.