Olaszországban kevesebb teszttel is több fertőzöttet találtak

Újabb tartományban áll le a kereskedelem és a vendéglátás.

2020. november 16., 19:42

Szerző:

A szigorú korlátozások ellenére Olaszországban nőtt a teszteken szűrt fertőzöttek aránya – írja az MTI. Az egy nap alatt végzett vírustesztek csaknem 18 százaléka mutatott ki fertőzést, ami az utóbbi hetekben a legmagasabbnak számít.

Az 1,3 milliós Abruzzo tartomány szerdától vörös zónának nyilvánította magát. A vörös kategóriába való átlépés azt jelenti, hogy leállítják a kereskedelmet és a vendéglátást is, az általános iskolákat viszont nem zárják be. Korábban az autonóm Alto Adige nyilvánította magát vörös térségnek anélkül, hogy erről a római kormány rendelkezett volna.

Vörös térségbe tartozik már Lombardia, Piemonte, Valle d'Aosta, Alto Adige, Bolzano megyéje, Calabria, Campania, Toszkána.

Egy nap alatt 27 354 új beteget szűrtek a korábbi majdnem 34 ezerhez képest, de több mint negyvenezerrel kevesebb teszteléssel. Az elvégzett tesztek és a szűrt betegek aránya elérte a 17,9 százalékot, ami a legmagasabbnak számít az utóbbi hetekben. A teszteléseken szűrt fertőzöttek aránya Umbriában a legmagasabb, ahol megközelítette a 38 százalékot. A legtöbb lakosú, tízmilliós Lombardiában az arány majdnem 23 százalékra ugrott.

Az aktív betegek száma megközelíti a 800 ezret, kórházban több mint 32 ezer beteg van, intenzív osztályon 3492-en.

Az október eleje óta fokozatosan bevezetett szigorítások egyelőre december 3-ig vannak érvényben.

 

 

Tavaly a második világháború óta a legjelentősebb mértékben emelkedett az antiszemita incidensek száma világszerte, különösen az iszlamista Hamász október 7-i terrortámadása, és az azt követő gázai háború óta - szögezte le vasárnap kiadott éves közös jelentésében a Tel-Avivi Egyetemen székelő Kortárs Európai Zsidóság Intézete és az amerikai Rágalmazás-ellenes Liga (Anti-Defamation League).