New York állam kormányzója feloldotta a korlátozásokat

New York államban a lakosság 70 százaléka már legalább az első koronavírus elleni oltást megkapta, így felszabadulnak a korlátozások alól.

2021. június 15., 21:22

Szerző:

Andrew Cuomo kedden feloldotta New York állam járványügyi korlátozásait, mivel a felnőtt lakosság 70 százaléka már legalább az első dózisát megkapta a koronavírus elleni oltóanyagból. New York állam a járvány kezdetén az amerikai gócpontok legnagyobbja volt, jelenleg a legalacsonyabb fertőzöttségi rátával rendelkezik az Egyesül Államokban, közölte a kormányzó.

„Ez egy nagyon-nagyon hosszú út volt” – mondta a kormányzó, aki decemberben még könyvet is írt a járvány alatti kormányzásáról. 

„Az élet végre többé nem a túlélésről szól, hanem a megélésről”

– fogalmazott Andrew Cuomo sajtótájékoztatóján.

A már harmadik ciklusát kormányzóként töltő demokrata politikus 15 hónapja vezette be az első járványügyi korlátozásokat. A szabályozások megtörték az állam gazdaságát és rengeteg vállalkozás, különösen New York városban bezárni kényszerült miattuk. A kormányzó korábban a volt elnököt, Donald Trumpot hibáztatta, amiért az a koronavírus terjedése után is megengedte, hogy több mint hárommillió ember utazzon Európából az Egyesült Államokba New York-i reptereken keresztül.

A demokrata kormányzó jelenleg is lobbizik a Fehér Háznál szövetségi élénkítő csomagért. 

New York állam 2020 végén küzdötte le a vírus újraéledését, majd az elmúlt hónapokban a helyreállás útjára lépett az oltakozás növekedésével. A januári 7,94 százalékos fertőzöttséget sikerült lecsökkenteni 0,41 százalékra júniusra.

(Kiemelt kép: Andrew Cuomo New York-i kormányzó sajtótájékoztatót tart a Jacob K. Javits konferenciaközpontban kialakított oltóponton 2021. március 8-án. MTI/EPA/AP | Seth Wenig)