Nemzetközi körözést adtak ki Navalnij Németországban élő bajtársa ellen

Az orosz külügyi szóvivő morálisan hazaárulónak és NATO-ügynöknek nevezte az ellenállókat.

 

2021. február 10., 13:11

Szerző:

Nemzetközi körözést adtak ki Oroszországban szerdán az Alekszej Navalnij bajtársa, Leonyid Volkov ellen. Állítólag ő volt az elmúlt hetek oroszországi tüntetéseinek fő szervezője.

Volkovot korábban azzal gyanúsították meg, hogy „fiatalkorúakat mozgósított a közösségi médián keresztül a nem engedélyezett tüntetésekre”. Erre hivatkozva január végén belföldi körözést már kiadtak ellene.

Volkov azonban nem Oroszországban, hanem emigrációban él, sajtóhírek szerint Németországban. A férfinak állítólag ennek ellenére kulcsszerepe volt a Navalnij mellett január 23-án és 31-én megtartott, többtucatnyi városra kiterjedő szimpátiatüntetések megszervezésében. Az ellenzéki aktivista okulva abból, hogy Navalnij korábbi felfüggesztett szabadságvesztését letöltendőre változtatták, és a rendőrség brutálisan lépett fel a tüntetőkkel szemben, tavaszig lefújta az utcai megmozdulásokat.

Kedden azonban Volkov újra akcióba lépett. Ezúttal arra vetemedett, hogy Telegram-csatornáján keresztül Navalnij támogatóit arra bujtogassa: Valentin-nap éjjelén a házaik udvarán negyed órán át világítsanak feltartott mobiltelefonjuk lámpájával.

Marija Zaharova külügyi szóvivő ezt azzal hozta összefüggésbe, hogy Volkov és a Navalnij-féle ellenállási mozgalom másik vezetője, a londonban élő Vlagyimir Asurkov hétfőn részt vett egy videókonferencián, amelyet állítólag a brüsszeli lengyel EU-képviselet szervezett meg, és amelyet, mint a szóvivőnő fogalmazott, „lényegében NATO-országok” részvételével tartottak meg.

Zaharova másfelől „morális és etikai szempontból hazaárulásnak” minősítette, hogy Navalnij hívei, európai és amerikai szankciókat sürgetnek Oroszországgal szemben, az ellenállókat magukat pedig „a NATO-befolyás ügynökeinek” nevezte.

(Kiemelt kép: EPA | Anatoly Maltsev)