Nem kímélték: Orbán házhoz ment a pofonokért
Bár Orbán rosszabbra számított az EP plenáris ülése alatt, nemcsak leragasztott szájjal tüntettek ellene, szóban is osztották rendesen. Kemény kritikákat kapott az európai szocialistáktól, zöldektől és liberálisoktól, sőt, a hírek szerint saját EP-s párttársai sem állnak sziklaszilárdan mögötte a médiatörvény ügyében.
Orbán Viktor fél órával strasbourgi felszólalása előtt még azt mondta az Indexnek: nem számít kemény menetre, mert szerinte a magyar EU-elnökség programjáról lesz szó, és a program jó. Valamit azért mégis megérezhetett, mert a hvg.hu úgy értesült, hogy Orbán kedd délutáni strasbourgi érkezése óta a médiatörvény megváltoztatásának ígéretével járta körbe az EP-frakcióvezetőket. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke úgy nyilatkozott, hogy már a következő napokban megérkezik Budapestre az EU végrehajtó testületének részletes elemzése a médiatörvény kapcsán. A hvg.hu szerint német néppárti források tudni vélik: Orbán azért is kénytelen a médiatörvény kapcsán kompromisszumot kötni, mert saját EP-s párttársai sem állnak sziklaszilárdan mögötte az ügyben.
Baljós előjelek
Az pedig szinte biztos volt, hogy a német szocialisták, az unió liberális és zöld képviselői nem fognak kesztyűs kézzel bánni a magyar kormányfővel. „Orbánnak vissza kell vonnia a médiatörvényt” - ezt nyilatkozta a magyar elnökség strasbourgi bemutatkozása hajnalán a német sajtóban Martin Schulz. „Amikor az EU olyan alapértékeiről van szó, mint a média szabadsága, nincs vesztegetni való idő, cselekedni kell” – ezt pedig Guy Verhofstadt, az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának vezetője, volt belga kormányfő mondta.
A magyar szocialista EP-frakció vezetője, Tabajdi Csaba közleménye szerint „minden patrióta, így a Magyar Szocialista Párt európai parlamenti képviselői is a magyar uniós elnökség sikerében érdekeltek.” A képviselő azonban hangsúlyozta, pártja hogy nem mond le kritizálási jogáról. „Aggasztónak tartjuk, hogy a magyar kormány belpolitikai, gazdaságpolitikai és nemzetpolitikai tevékenységével kapcsolatban az utóbbi időben megfogalmazott súlyos vádakra Orbán Viktor miniszterelnök semmilyen érdemi választ nem adott. Orbán Viktor kijelentette, hogy csak a saját logikája szerinti eredmények érdeklik, és nem tartja fontosnak miként fogják értékelni a magyar elnökséget az EU más tagállamaiban. Ez az álláspont elfogadhatatlan, mert nemzetközi megítélésünk negligálását jelenti.” Ilyen előzmények után kezdte meg beszédét a magyar kormányfő az EP-ben, amelyet azonban performansz zavart meg: több képviselő beragasztott szájjal tüntetett, akadtak, akik magyar napilapok üres, „Censored” feliratú címlapjait tartották kezükben. Orbán úgy reagált, hogy otthon érzi magát, mintha csak a magyar parlamentben lenne.
„Készen állok a harcra”
A hvg.hu helyszíni tudósítója szerint ezután a kormányfő történelemórát tartott, emlékeztetve: Magyarországon indult meg a vasfüggöny erodálódása. „Joggal mondhatjuk, hogy sokat tettünk a szabadságért” - tette hozzá Orbán Viktor, aki szerint az EU-elnökség igazságtétel Magyarországnak. Orbán szerint az európai egység megtartásához erő kell, szerinte ma az EU olyan kihívás előtt áll, mint húsz éve. A gazdasági gondok legyőzésének a kulcsa szerinte a munka. A kormányfő elmondta, szégyelli, hogy otthon 55 százalékos a foglalkoztatottság. A hagyományos munkát megbecsülő mentalitás teheti ismét naggyá az uniót Orbán szerint. A munka tiszteletéhez hozzátartozik, hogy ha csak azokat a javakat élvezzük, amikért már megdolgoztunk. Máskülönben nem lesz kilábalás az adósságspirálból - tette hozzá. Kitért arra is, hogy Magyarország sokáig ült Európa szégyenpadján a túlzott deficiteljárás miatt, de most betartjuk a hiánycélt és csökken a magyar államadósság is.
Az Index tudósítása szerint kiemelte, hogy az európai energiapolitika áttörés előtt áll. Döntő fontosságú, hogy valóságos és átjárható energiapiac jöjjön létre. Felszólalt a horvátok integrációja érdekében, s szerinte Bulgária és Románia is készen áll a schengeni csatlakozáshoz. A magyar elnökség nagy hangsúlyt fektet az európai roma stratégia kidolgozására is. Orbán szerint, ha nem lesz válasz a kihívásokra, akkor a keleten élő romák újra elindulnak nyugatra. Ezért ez minden tagállamnak fontos ügy.
Orbán arra kérte a képviselőket, hogy ne keverjék össze a magyar belpolitikával kapcsolatos véleményüket és akcióikat és a soros EU-elnökséggel kapcsolatos ügyekkel. „Én természetesen készen állok a harcra” - mondta a médiatörvénnyel kapcsolatos kritikákra utalva, de hozzátette, hogy a magyar belügyek uniós ügyekkel való összekeverését az EU is megszenvedheti. Megismételte, amit Barroso korábbi budapesti látogatása során is elmondott: nem tekinti „szkanderezésnek” a médiatörvénnyel kapcsolatos ellentéteket. Hozzátette, megállapodást kötött Barrosóval: a magyar kormány örömmel fogadja az építő kritikákat és jogos aggályokat a médiatörvény kapcsán az EB-től.
Jose Manuel Barroso az elnökségi program teljes támogatásáról biztosította Magyarországot, amely nehéz, történelmi időben viszi az elnökséget. A médiatörvény kapcsán az EB elnöke azt mondta, örül Orbán hozzáállásának, hogy hajlandó szükség esetén változtatni rajta. „Magyarországot pártatlanul és objektíven kell kezelnünk, de a politikai motívumokat sem tudjuk figyelmen kívül hagyni” - tette hozzá. “Nincs kétségem az elnökség sikere tekintetében és teljes támogatásunkról biztosítjuk az EB részéről” - mondta Barroso.
Reakciók
A fideszes képviselőket is tömörítő Európai Néppárt tagjai védték Orbánt. Joseph Daul frakcióelnök azt mondta: a Fidesz a szabadság és demokrácia pártja és méltatta Orbán reformjait. Szerinte, ha a médiatörvény esetleg problémás is, akkor azt majd kijavítják.
„Harcosként ismerjük önt, miniszterelnök úr” – idézi a hvg.hu Martin Schulz, az európai szocialisták vezetőjének hozzászólását, aki Horn Gyulát említette még mint a kommunizmust lebontó, szintén „nagy magyart”. „Teljesen világos, hogy európai vitáról van szó a médiatörvény kapcsán, ahogy erre ön is utalt” - tette hozzá Schulz, aki szerint a jogszabály nem demokratikus, mert csak fideszes és hozzá közeli tagok alkotják a médiahatóság vezetését. „A sajtó ellenőrzi a kormányt és nem fordítva Európában, máshogy nem lehet” - hangsúlyozta Schulz. Szerinte jó, hogy nagy többsége és ereje van a Fidesznek, de azt jóra kell használnia. A Justus Lipsius tanácsépületben lévő magyar történelmi szőnyege kapcsán azt kérdezte, milyen politikai üzenet egy Monarchia-beli magyar térkép kihelyezése? A képviselő Friedrich Nietzschét is idézte, aki szerint az emberi természet néha nehezebben visel el egy nagy győzelmet, mint egy nagy bukást. Schulz a médiatörvény visszavonására és egy jobb, újabb törvény benyújtására szólította fel Orbánt.
A liberálisok magát az elnökségi programot üdvözölték. Guy Verhofstadt, a liberális frakció vezetője, volt belga miniszterelnök viszont a magyar médiatörvényt egy elefántnak nevezte a porcelánboltban. Azzal kapcsolatban Márai Sándort idézte és hozzátette, úgy véli, a szlovák kormány nyelvtörvénye, illetve a magyar médiatörvény nem létezhetne egymás nélkül, illetve Márai írásai nem születhetnének meg a „megfelelő tájékoztatás” törvénybe iktatása miatt. Verhofstadt azt is elmondta, reméli, a magyar kormány megváltoztatja a törvényt és tiszteli a pluralizmust.
A legkeményebben az 1968-as párizsi diáklázadások egykori vezetője, Daniel Cohn-Bendit fogalmazott a zöldek nevében. „Ma Orbán úr azon az úton van, hogy egy európai Chavez legyen, egy európai populista nacionalista, aki nem érti a demokratikus pluralizmust” - mondta a képviselő, hozzátéve: kiegyensúlyozott tájékoztatás kell, „különben hogy tárgyalunk Lukasenkóval, Kínával”. „Nagyon szeretem a magyarokat és országot, '56-ban kézen fogva vitt a bátyám a magyar forradalom melletti tüntetésekre Párizsban. Orbán mellett voltam, ‘89-ben, azóta azonban más irányba fordult” – idézi Cohn-Bendit szavait a hvg.hu.
Tabajdi Csaba a szocialisták részéről sikeres elnökséget kívánt. Sajnálta, hogy bizalmatlanok Európában az Orbán-kormánnyal szemben, gazdasági populizmusa, médiatörvénye és több más intézkedése miatt. "Érted haragszom, nem ellened" - idézte József Attilát.
Morvai Krisztina (Jobbik) a függetlenek nevében kívánt sok sikert Magyarországnak az elnökséghez, s egy kisebb vitában kiosztotta az európai baloldal egyik képviselőjét, mondván ők is csak a bankok érdekeit védik.
Bokros Lajos a konzervatívok nevében azt kérdezte, hogy a magyar kormány európai-e. Majd Radnótit idézte és beszámolt arról, hogy a médiatörvény csupán egy dolog, ami az Orbán-kormány vitatott intézkedéseit illeti. Bokros beszélt az alkotmánybíróság jogkörének csorbításáról, a költségvetési tanács megszüntetéséről, a filozófusi vitáról, a közszolgák elbocsátásáról és az alkotmánymódosítások nagy számáról.
Utóbb igazi indulatok korbácsolódtak fel az EP-teremben a médiatörvény mellett és ellen, az ülés vezetőjének csak üggyel bajjal sikerült a kedélyeket csillapítani és a hozzászólásokat a magyar elnökség programja felé terelni - írta a hvg.hu helyszínen tartózkodó tudósítója.
„Nem lehet sértegetni egy nemzetet”
Ezután a magyar miniszterelnök rekedten válaszolt a korábbi felszólalásokra. „Sajnálom, hogy önöket ilyen rútul rászedték és becsapták” - mondta a médiatörvényt kritizáló képviselőknek, akik közül szerinte többen is - például Martin Schulz szocialista frakcióvezető - tárgyi tévedéseket vétettek hozzászólásukban. Ilyennek nevezte például azt, hogy a médiatörvény alapján büntetni lehet a kiegyensúlyozatlanságot. Schulz hozzászólásával kapcsolatban viszont elmondta azt is, a képviselővel egyetért abban a tekintetben, hogy a magyar elnökséget az eredmények fogják minősíteni.
Bekiabálásokkal tarkított beszédében hozzátette, hogy nem lehet sértegetni egy nemzetet. „Azzal fenyegettek, hogy Magyarország a diktatúra felé mozdul el” - mondta a felszólalásokkal kapcsolatban. „Mi ez, ha nem a magyar nemzet megsértése?” - tette fel a kérdést és megismételte, hogy a magyar médiatörvény ügyét el kell választani az elnökséggel kapcsolatos kérdésektől. “Sosem gondoltam, hogy a magyar elnökség diadalmenet lesz, ahol kifutóra megyünk modellként. Kemény vitákra készülök” - tette hozzá a miniszterelnök. Martin Schulz Orbán válaszára reagálva azt mondta, nem arról van szó, hogy Magyarországot ki szeretnék játszani Európa ellen. „Ha mind komolyan vesszük amit mond, akkor önnek is jobb ha átgondolja ezt a törvényt” - mondta Orbánnak.
Ezután a zöldpárti Cohn-Bendit is megszólalt még, aki többször is megismételte, hogy az igazság szerinte nem mindig a többség oldalán van. Hozzátette, Orbán ugyan meghívta az asztalhoz , de elvette az étvágyát és amiket a kormányfő az ülésteremben ma hazája kapcsán elmondott, az szerinte a nacionalista populizmus megnyilvánulása. A vitát az elnök ezek után hangos bekiabálások közepette zárta le, Orbán pedig tapssal kísérve hagyta el a termet. A miniszterelnök a vita végén minden nagyobb politikai csoport vezetőjével kezet fogott, a néppárti Daullal ölelkezett is, de Cohn-Bendithez nem ment oda – a hvg.hu tudósítója szerint.
Utóbb, sajtótájékoztatón a HírTV kérdésére Orbán azt mondta: rosszabbra számított az EP plenáris ülés alatt, beleértve, hogy akár a képviselők fele el is hagyhatja a termet.