"Nagy siker, hogy a kormányban végre nem voltak magyarok"
Anna Belousovová, az SNS alelnöke úgy véli, a kormányfő és az államfő lesz a felelős azért, ha a hazafias törvényt esetleges parlamentbe való visszautalása után másodszor nem fogadja el a törvényhozás. Ivan Gašparovičnak péntekig döntenie kell.
Belousovová emlékeztetett, hogy a törvény visszaadására épp Robert Fico kormányfő kérte fel a köztársasági elnököt. „Túl nagy a kockázata annak, hogy ha a jogszabály visszakerül a parlamentbe, nem megy át. Kérdem én, nem ez volt-e végülis a cél, hogy a hazafias törvényt ilyen módon söpörjék le az asztalról?“ – kérdezte az SNS-es politikus. A jogszabály ismételt jóváhagyására 76 képviselő szavazatára van szükség a törvényhozásban - számolt be a
Bummszlovákiai magyar hírportál.Az SNS alelnöke meg van róla győződve, hogy a törvényt nem érdemes csak a hatályba lépés dátuma miatt visszaadni a parlamentnek. „Ha valakit zavar a hatályba lépés dátuma, ezt más rendelkezésekkel és intézkedésekkel is meg lehet oldani a tárcák keretein belül“ – magyarázta.
Ján Slota, a párt elnöke az SNS kormánytagságának négy évét értékelve kijelentette, nagy siker, hogy a kormányban végre nem voltak magyarok. „Mikor nyolc évig ott volta, még azt is megszerezték, amit nem akartak“ – mondta. Az SNS sikereiről tanúskodik 840 iskolafelújítás és 13 ezer új lakás, mely 1990 óta a legtöbb Szlovákiában. „Az európai pénzalapok merítése impozáns volt az építésügyi és régiófejlesztési minisztériumban“ – hangsúlyozta.
Az újságírókat felszólította, foglalkozzanak végre mással, ne a nemzetiek botrányaival. Azt állítja, hogy a sajtó utasításra folytat kampányt az SNS ellen. „Kérdezze a tulajdonosát, hisz ő kapta azt a pénzt, nem én“ – mondta annak az újságírónak, aki azt szerette volna tudni, ki vezeti ezt a kampányt.
Belousovová az SNS négy éves kormányzása kapcsán rámutatott az SNS tárcáinak „kézzelfogható eredményeire“, melyeket a szlovák lakosság is megérzett a városokban és falvakban. „Ez a kormány nem csak a szociális, de az SNS-nek köszönhetően a nemzeti területekre is nagy hangsúlyt fektetett. Nagyon örülünk, hogy koalíciós partnereink magukévá tették a nemzeti elveket, és választási programjukba is beletették“ – jegyezte meg.
Slota nem gondolja, hogy František Mikloško független képviselőre tett megjegyzéseivel a parlamenti bizottságnak kellene foglalkoznia. Nem hiszi, hogy vulgáris lett volna. „Egyenes férfi vagyok, nem egy impotens pojáca“ – jelentette ki, s hozzátette, hogy Mikloškóval kapcsolatban még finoman fogalmazott. „Teljesen igaz volt, amit mondtam, a nemzet 80 százaléka úgy gondolja, hogy Mikloško egy bohóc“ – mondta Slota, aki egy parlamenti ülésen a sátán fiának és szellemi fogyatékosnak nevezte a kereszténydemokrata politikust.
A nemzetiek elnöke beszélt Svätopluk szobráról is, melyet a pozsonyi várba terveznek. A szobor felállítását Pavol Paška házelnök, Ivan Gašparovič államfő és Robert Fico kormányfő kezdeményezte. „Én inkább Rastislavot látnám ott szívesen, nem Svätoplukot. Ha viszont már elindult az össznemzeti gyűjtés, biztosan hozzátesszük a mi részünket. Ez azonban biztosan választási kampány“ – tette hozzá.