Most igazán jó a csillagos ég alatt zenét hallgatni
Mintha végre viharmentes nyári estékre lehetne számítani, ami ugyancsak kedvez a szabadtéren egyre szaporodó előadásoknak. Eddig csak sikerről számolnak be a rendezők, s felhívják a közönség figyelmét: egyik-másik rendezvénysorozat a végéhez közeledik.
St.Margarethenben még távolabb a nyári operafesztivál vége, már csak azért is, mert ezen a gigantikus színpadon nem gyerekjáték a díszletet felépíteni. Eddig 98 százalékos volt az előadások telítettsége, pedig az egykori római kori kőfejtő nézőterén egyszerre csaknem ötezer néző foglalhat helyet. Nemcsak az első szereposztás aratott sikert, derekasan helyt állt a többi énekes is: a főbb szerepekben hárman váltják egymást, a kisebbekre két-két énekes készült. A részletes műsor fenn van az interneten, onnan megtudható mikor ki lép fel.
A szokásosnál is nagyobb viharokat eddig viszonylag jól átvészelték az előadások, pedig nem jó előjelek között, ritka esős napok után kezdődött július elején a fesztivál.
Wolfgang Werner intendáns az esőmentes premier után némiképp megkönnyebbülve mesélte, hogyan járták végig egy-egy elázott próba után a település háztartásai és kértek kölcsön hajszárítókat a jelmezek kiszárítására.
Klosterneuburgban ezzel szemben már csak három előadást láthat a közönség. Donizetti Az ezred lánya című daljátéka óriási siker volt, , s ami ritkán történik meg, nem csak a közönség szerette az előadást, hanem a kritikák is jók voltak. Augusztus 4. az utolsó előadás napja, egy-egy jegy még kapható: karten@operklosterneuburg.at.
Fertőmeggyesen (Mörbisch) augusztus 23-ig még műsoron van a My Fair Lady, amelynek szereposztása kitűnő, gyönyörű a díszlet. Jegyek még elvétve kaphatók:
Bécsben és közvetlen környékén számos helyszínen, paloták udvarában, nagyobb tereken esténként operettet adnak, a műsor az interneten megtalálható: http:// www.wieneroperettensommer.com
http://www.wieninternational.at
Aki pedig operára, és kőszínházi előadásra vágyódik, annak a Theater an der Wien legújabb előadása, a Don Giovanni ajánlható. Különlegessége: a címszerepet Erwin Sschrott énekli. Az uruguayi basszista újabban nemcsak azért olyan népszerű, mert kitűnő énekes, hanem ő Anna Netrebko élettársa, kisfiának apja.
És persze szeptemberig minden este zenés filmvetítés a Rathaus csipkés épülete előtti téren.
Érdemes a grafeneggi nyári fesztivál programját is megnézni az interneten: sok szép koncert szerepel a műsorban és a környezet varázslatos.
Az alábbiakban további linkeket közlünk, amelyekre kattintva a Szervusz Ausztria olvasói kellemes programokról szerezhetnek tudomást.
http://www.festspiele-reichenau.com/
http://www.tschauner.at/
http://www.theateramspittelberg.at/
http://www.theaterzumhimmel.at/
http://www.jedermann-moedling.at/ 'http://www.festspielegutenstein.at/ ://www.nestroy.at/eingang.html?ne
http://www.stockerau.gv.at/system/web/default.aspx?menuonr=218443008
//www.shakespeare-festspiele.at/