Mit tenne a német jog, ha az utcákon SA-egyenruhákba bújt csapatok masíroznának?

A fórumot a rendszerváltás után a határnyitásért hálás ország hozta létre, hogy évente felváltva Budapesten és Berlinben találkozzanak a közélet, a gazdaság és a kultúra emberei.

Az idei fórum házigazdája, Matthias Platzeck, Brandenburg miniszterelnöke, a német rendszerváltás egyik kulcsfigurája volt. A keletnémet kibernetikus a zöldpártból a szociáldemokratákhoz váltott, és hamarosan az élre került: épp három éve, hogy 99 százalékos többséggel választották meg az SPD elnökének. Miután azonban a szó szoros értelmében agyondolgozta magát, fél év után egészségi okokból le kellett mondania. Ma újra ereje teljében van, s a 18. fórum tán legérdekesebb elemzését adta előadásában arról: „Mit jelent egymásnak Magyarország és Németország?”

Ne idealizáljunk!

Platzeck, aki hosszú évek óta a kereszténydemokratákkal koalícióban kormányozza tartományát, ezt mondja: „Történelmi változásainkat, amelyeknek jövőre 20. évfordulóját ünnepeljük, döntően Magyarországon, a magyarok készítették elő. Németország, Európa 1989–90-es egyesülése mindörökre összefonódik a vasfüggöny eltávolításával.”

Emlékeztetett a korábbi (konzervatív) államelnök, Richard von Weizsäcker szavaira is: „Aligha találni a magyaron és a németen kívül még két népet Európában, amelyik az elmúlt ezer évben ne harcolt volna egymás ellen...”

Még ha az állítás nem minden szempontból állja is ki a történelmi próbát, a lényegét tekintve igaz. Ám Platzeck nem azért idézte, hogy szenvelegjen. Ellenkezőleg. Felemlítette a háborús szövetséget is s annak következményeit. Pontosan, gondosan, a 2. magyar hadsereg pusztulásától a zsidóirtáson át Magyarország teljes romba dőltéig, majd a szovjet megszállásig. „Ne idealizáljunk, ne állítsuk be ártalmatlannak, ami egyáltalán nem az volt. A lényeg, hogy együtt vontuk le a történtekből a kellő tanulságokat. Demokrácia, tolerancia, emberi jogok – nem jönnek maguktól, mindezekért újra meg újra meg kell küzdeni.”

Reflexió csak egy érkezik, Balázs Pétertől. Egykori bonni nagykövetünk és első EU-biztosunk emlékeztet: vajh mit tenne a német jog, ha az utcákon SA-egyenruhákba bújt csapatok masíroznának fel s alá? Vagy ha egy ilyen csapat átmenne a közeli lengyel határon (a volt német területekre), és ott parádézna? Tudjuk, hogy ilyesmi Németországban kizárt. De ha mégis?

A kérdés a levegőben marad.

„Az EU szerepe a regionális és globális feladatok megoldása” mottó jegyében mi is maradunk a magyar napi politikánál. Szájer József szerint a nekünk adott IMF-hitel nemcsak a mi kudarcunk, hanem az Európai Unióé is. Válsághelyzetben a közös megoldások szorgalmazását várnánk a németektől is, amikor veszélyben az unió, hiszen polgárainak növekvő része fordul szembe vele. S az unió szó nélkül ment el 2006 magyarországi rendőrbrutalitásai mellett éppúgy, mint most a szlovákiai rendőrattakot látva. Brüsszel az oroszok grúziai támadása után nem tárgyalt tovább Moszkvával. Azután mégis. De vajon milyen hossszú lenne az a tárgyalási szünet, ha az oroszok az észteket vagy a lengyeleket támadnák meg?

Silberberg államtitkár a témában annyit mond: Oroszország az európai stabilitás nélkülözhetetlen partnere marad.

Energia, politika

A kérdés előkerül még a másnapi ülésen, a magyar nagykövetség pompás épületében, a Brandenburgi kaputól pár lépésre. Az ellenzék politikusait az elmúlt években alig lehetett látni a fórumokon. Vagy azért, mert ott sem akarták „legitimálni” a kormányt, vagy mert – mind mondják – a rendező baloldal finoman szólva nem helyezett súlyt a megjelenésükre. Akármint volt is, ezúttal jelentős a részvételük. Balog Zoltán az EU szerepvállalását sürgeti a kisebbségek kérdésében. Miért ne lehetne kisebbségvédelmi normákat kidolgozni, vagy együtt azon fáradozni, hogy a kisebbségi autonómia létező európai normáit máshová is átültethessék?

Harcosabb Németh Zsolt, aki a „schröderizmus” veszélyétől óv. (Ismeretes: a volt német kancellár megállapodott Moszkvával a keleti-tengeri gázvezetékről, majd – lemondván – a vezetéket építő német-orosz konzorcium felügyelőbizottságának elnöke lett). Az oroszoknak van energiapolitikájuk, Európának viszont nincs, figyelmeztet a külügyi bizottság elnöke, alkalmasint joggal.

Konrad Kreuzer, az E-On Hungária elnök-vezérigazgatója nem megy bele az „orosz problémába”, inkább arról beszél, hogy „világos nemzeti energiapolitikákra van szükség – összhangban az európaival”. A gyakorlatban ez azt jelenti: össze kell kötni a kelet-közép-európai térség energiavezetékeit. Azután a jövőbe is kellene nézni. Épp 15 éve, hogy megszületett magyarok, horvátok, szlovákok előrelátó terve nagy cseppfolyósgáz-terminál építéséről az Adrián. Azóta is terv maradt, pedig milyen jól jönne most...

Martonyi János azonos mérce alkalmazását kéri a radikalizmus kérdésében. Hisz van ország, ahol kimennek ugyan pár százan az utcára, de az ilyen erők a választásokon legfeljebb fél-egy százalékot kapnak. Másutt viszont húszat-harmincat, s ott ülnek a parlamentben is.

Marie-Janine Calic professzor Münchenből baljós képet fest a Nyugat-Balkánról. A megbékítés Boszniában sem sikerült, félő, hogy az ottani áldatlan állapotok, az instabilitás továbbterjed majd, elsősorban Koszovóra. Tanáccsal Tálas Péter, a Zrínyi Nemzetvédelmi Egyetem tanára szolgál. Az integráció apostolainak is tudomásul kéne venniük a térség lakóinak igényét a maguk új nemzetállamaira. Majd csak azután jöhet az integráció.

Történelmi barát

Érthető, ha a németek nem lelkesednek a magyaroknak a nemzetiségi kérdésben újra és újra megjelenő elkötelezettségei miatt. De hát melyik nagyobb EU-országban van egyáltalán empátia az ügy iránt, ki mástól várhatnánk megértést, támogatást? – kérdezte a fórumon Prőhle Gergely egykori berlini nagykövet. Félő, hogy a történelmi baráttól sem igazán. Steinmeier külügyminiszter egyazon napon találkozott Göncz Kingával és a szlovák Ján Kubišsal. A hármas találkozó gondolata nem merült fel. Viszont jövőre, a határnyitás 20. évfordulóján szép megemlékezésekre számíthatunk.