Mi maradt a berlini falból?
A hidegháború egyik legriasztóbb emlékéből negyedszázaddal eltűnése után nem sok maradt. Darabjait a világ 36 országában (köztük Magyarországon) őrzik emlékeztetőként – Berlinben idegenvezetők tudják, hol lehet még látni maradványait.
„A béke védőfalát”, amint az NDK hatalmasai elnevezték, 1961. augusztus 13-án emelték – röviddel azután, hogy Walter Ulbricht, a kelet-német állam teljhatalmú feje határozottan cáfolta a híreket, hogy ilyen lépésre készülnének. A döntés mögött az volt, hogy a német „békeállam” polgárai, akik már az állam megalakultát követően nagy számban mentek át a szovjet övezetből a nyugati hatalmak megszállási zónáiba, továbbáramlottak Nyugatra – bár a belnémet határt már az 1953-as berlini munkásfelkelés után megerősítették. A szövetségesek közös felügyelete alatt álló Berlinből azonban a kijutás továbbra is egyszerű volt: csak át kellett menni – akár földalattin – Kelet-Berlinből Nyugat-Berlinbe, majd onnan (immár nyugat-német papírokkal) tovább.
Az értelmiség, a szakmunkások elvándorlásának mindenáron gátat akartak vetni. Így rohamtempóban húzták fel a nagyváros két része között a csaknem 168 km hosszú falat, amely elválasztott nemcsak kerületeket, hanem gyakran az utcák egyik felét a másiktól – vagy éppen tó, folyóvíz közepén húzódott az új „határ”, amelyet a legszigorúbban őriztek. Korszerű technikával (pl. önműködő fegyverekkel), rengeteg katonával és tűzparanccsal: „törvénytelen határátlépés”, azaz menekülési kísérlet esetén a katonának lőnie kellett. Lőttek is: bár pontos adatok nincsenek, a falnál valószínűleg több mint kétszáz ember vesztette életét, a kamasztól az idős asszonyig. Nem kevesen a „halálzónában”, a fal előtt véreztek el: nyugatról nem lehetett segíteni, keletről nem törődtek velük.
Miután 1989. november 9-én a kelet-német pártvezetés a tömegek nyomására megnyitotta a határt, fokozatosan lerombolták a falat. Aki Berlin központjában járva tudni szeretné, merre futott, annak lehajtott fejjel kell járnia: több mint 6 km hosszan jelzik utcakövek, merre futott a „Schandmauer”, a szégyen fala, ahogy a nyugat-németek nevezték. Van a falnak emlékmúzeuma is – ott 60 méteres darabja látható. Létezik még az East Side Gallery – a faldarab, amelyet 1990 tavaszán 21 ország 118 művésze festett be.
A mi galériánk a hírhedt falról – a képek magukért beszélnek.
További írásokat olvashat Németországról a
www.ger-mania.hu honlapon
