Mentőbicikli
Jobb egy mentőötlet, mint öt mentőegylet – Karinthy Frigyes örökbecsű, szellemes mondását Tom Lynch nem ismerhette ugyan, mégis annak szellemében cselekedett. A volt brit BMX kerékpárbajnok ugyanis új munkahelyén, az egészségügyben is kamatoztatni tudta a két kerék iránti szenvedélyét, méghozzá egy igazi mentőötlettel – úgy, hogy azzal mindenki csak nyer.
A kerékpárbajnok azt javasolta főnökeinek, hogy a hagyományos mentőszolgálaton belül, annak kiegészítéseként hozzanak létre biciklis mentőalakulatot. Így gyorsabban tudnak vészhelyzetben eljutni olyan helyekre – például a brit főváros gyalogos zónáiba – ahova a mentőautók vagy csak jóval lassabban, vagy egyáltalán nem hajthatnak be, miközben a mentőautók így a valóban nagyon súlyos esetekre tudnak összpontosítani. Ennek éppen tíz éve, és a mostani jubileumon elmondható, hogy a kezdeményezés nemcsak hogy bevált, de teljes mértékben túl is szárnyalta a várakozásokat.
Ma már szinte megszokottnak számít az olyan bravúr, mint Ben Fordé, aki az egyik londoni belvárosi színházból leadott segélyhívást követően kettő perc alatt a helyszínen termett mentőbringájával, és a nála lévő orvosi felszerelésekkel újraélesztette a feltehetően szívrohamon átesett beteget. „A mentőbicikli környezetbarát, olcsó a fenntartása, és olyan helyekre is eljut, ahová a gépkocsi nem tud behajtani” – mondta.
Ben Ford egy átlagos napon 30-40 kilométert teker le, és Rockhopper mentőbiciklijén a hordágyat kivéve minden olyan felszerelés megtalálható, ami egy mentőautóban is ott van. (Valamennyi biciklis mentőtiszt egy speciálisan számukra kialakított Rockhopper biciklin közlekedik, melynek golyóálló és defektbiztos kerekei vannak, és amely kiválóan felszerelt minden szükséges eszközzel. Ha pedig úgy látják, hogy erre szükség van, bármikor a helyszínre tudják hívni rohamkocsis kollégáikat).
Jelenleg száz, szuper-edzett, élsportolónak is beillő mentőtiszt dolgozik a specializált kerékpáros mentőosztagban. Létrehozásuk óta ötvenezer beteget kezeltek, és ötezer munkaórát szabadítottak fel a rohamkocsik számára. A londoni mentőszolgálat statisztikái szerint egyedül a tavalyi évben egy millió fontot spóroltak meg a brit állami egészségügynek, és ebben még nincs is benne az a háromszázezer font, amit az üzemanyagköltségen spóroltak meg. (Ebből a pénzből húszezer mentőautó tud útra kelni). Eközben átlagosan öt perc alatt tudnak a helyszínre érkezni a segélyhívások nyomán, míg a mentőkocsiknál ez az idő általában nyolc percnél is több.
A biciklis mentőalakulat sikerén felbuzdulva a brit főváros egészségügyi hatóságai a meglévő nyolc kerületi egység mellé most egy újabbal bővítik a flottát, így már több londoni repülőtéren és számos szabadtéri rendezvényen is egyre többször találkozhatunk a biciklis mentősökkel.
Akár kettő, akár négy keréken érkezzenek is, a mentősök alapvető célja ma is ugyanaz: hogy az életmentő segítséget minél gyorsabban minél több emberhez el tudják juttatni.